Close

Steinbeck Egerek és emberek című drámáját mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Békéscsaba – John Steinbeck Egerek és emberek című művének bemutatója pénteken lesz a Békéscsabai Jókai Színházban.

A teátrum idei évadának ötödik bemutatóját Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója rendezi, aki már két alkalommal, a Forrás Színházi Műhellyel, majd a soproni színházban is színpadra vitte a darabot.

A rendező az MTI-nek elmondta: minden alkalommal új előadást akar létrehozni, tudatosan kerüli a reprodukciót. Steinbeck ráadásul gyerekkora óta nagy kedvence, aki „megrázó módon képes elgondolkoztatni”. „Számomra ez a darab megunhatatlan” – fogalmazott.    
Pataki András tervezte a darabhoz a díszleteket és a jelmezeket is. Ezzel kapcsolatban elmondta: a második rendezéséhez teljesen új díszlettervet alkotott, Békéscsabán viszont a már meglévő díszleteket alkalmazza.    
A háromfelvonásos színmű főbb szerepeiben Katkó Ferenc, Csomós Lajos, Kovács Frigyes és Bartus Gyula látható, az egyetlen női szerepet a nemrég Arany Kotta Díjat elnyert Gubik Petra alakítja. A zenekari árokban Papp Gyula, a Skorpió együttes billentyűse kíséri eredeti Hammond-orgonán a színpadon történteket.    
A darabban feltűnik egy kutya is, Johnny, a Csabai Állatvédők kutyamenhelyéről kiválasztott másfél éves terrierkeverék, aki Candy kutyájának szerepét „játssza”. Pataki András elmondta: 260 kutya közül a negyedik látogatás során tudta kiválasztani Johnnyt a szerepre. A színház szeretné, ha az eb békéscsabai gazdára találna, de már Budapestről és Szentendréről is érdeklődtek iránta.    

John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró 1937-ben írta meg az Egerek és emberek című kisregényét, amelyet később színpadra és filmre is adaptált. A mű két idénymunkás különös, összetett és tragikus kapcsolatáról, az emberi kapcsolatok kiüresedéséről, a társadalmi szintű elmagányosodásról szól.       
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top