Close

Bemutatták a bundakirályról szóló könyvet

Budapest – Bemutatták szerdán A bundakirály című könyvet, amely Wilson Raj Perumal önvallomása.

A jelenleg Magyarországon élő és az itteni bundaügy koronatanújának számító szingapúri Wilson Raj Perumal a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, egyrészt az anyagi vonzata miatt vállalta a nyilvános önvallomást, másrészt szerette volna felnyitni az emberek szemét.
„A futball sokszereplős terület, így mindig akad olyan, akinek nem kifizetődő a szerepvállalása. A fogadási csalásokat csak visszaszorítani lehet, teljesen felszámolni nem, mert mindig lesznek olyan szegényebb klubok, amelyek elfogadják, hogy részt vesznek a csalásban” – mondta Wilson Raj Perumal, aki bevallotta, mai napig hódol fogadási szenvedélyének.
Magyarországi szerepéről annyit közölt, hogy itt nem voltak személyes kapcsolatai és hozzátette, nem követi a magyar futballt, így azt sem tudja, hogy most van-e bundázás. Ugyanakkor kifejtette, ő most nem próbálkozna itt, mert a rendőrségi vizsgálatok miatt jelenleg „forró a talaj”. Elárulta, egy meccs manipulálásához öt játékost kell megvenni legfeljebb fejenként 10 ezer euróért, a fogadásokat pedig azért Ázsiában kötötték, mert ott 10-15 százalékkal nagyobb nyereményszorzókat adtak.
A bundaügy főszereplője beszélt arról is, hogy a labdarúgás csúcsát nehéz manipulálni, de nem is érdeke senkinek, mivel „van könnyebb út”.
„2012-ben derült ki a világ számára, hogy globális probléma a futballban a fogadási csalás. Amióta a pénz megjelent a labdarúgásban, üzletté vált, amelyben mindennek megvan az ra” – mondta Emanuele Piano, a 365 oldalas kötet egyik szerzője.
Társa, Alessandro Righi arról beszélt, hogy egy Szingapúrban forgatott, fogadási csalásokkal foglalkozó dokumentumfilm kapcsán hallottak először a könyv főszereplőjéről, aki akkor Finnországban ült börtönben. Felvették vele a kapcsolatot és egy évig emailen értekeztek, közben Wilson Raj Perumal Magyarországra került és itt sikerült őt meggyőzni a könyv megírásáról.
A szerzők arról is beszéltek, hogy ellenőrizték a könyvben szereplő történeteket, adatokat és személyeket. A kötetben leírtak hitelességét szerintük az is igazolja, hogy Wilson Raj Perumal több országban együttműködött a hatóságokkal, amelyek kivétel nélkül elfogadták a vallomását. Kifejtették, a kiadók eleinte nem láttak fantáziát a történetben, így csak internetes verzióban lehetett megvenni a könyvet, aztán több tekintélyes lap is idézett belőle. Nyomtatott verzióban Magyarországon jelenik meg először.
A 49 éves Wilson Raj Perumal elárulta, nem áll tanúvédelmi program alatt, de nem fél attól, hogy valaki bosszút állna rajta.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top