Close

Orosz pénzügyminiszter: tízmilliárdokat veszít az ország, de ez nem végzetes

Moszkva – Oroszországnak évente mintegy 130-140 milliárd dolláros veszteséget okoznak a nyugati szankciók és az olajárak esése, de ez valószínűleg nem jár végzetes hatással, nem omlik össze a gazdaság – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter hétfőn egy Moszkvában tartott nemzetközi pénzügyi-gazdasági konferencián.

„Mintegy 40 milliárd dollárt veszítünk a geopolitikai szankciók, további 90-100 milliárd dollárt pedig az olajárak 30 százalékos zuhanása miatt – mondta Sziluanov, hozzátéve, hogy az ukrajnai válság által előidézett geopolitikai feszültség miatt kevesebb külföldi tőke áramlott Oroszországba, a legnagyobb orosz hitelfelvevőket pedig elvágták hagyományos befektetői bázisuktól. 
A miniszter megismételte, hogy becslése szerint idén 130 milliárd dollár tőkét vonnak ki Oroszországból. Hozzátette, hogy a tőkekivonás alapvetően a lakossági megtakarítások dollárra váltása révén megy végbe.
 
Elismerte, hogy az Oroszországot sújtó szankciók következményei jelentősek, különösen az orosz exporttermékek árát illetően. A rubel árfolyamára és költségvetésre viszont az olajárak csökkenése gyakorol nagyobb hatást. 
„Az év eleje óta 30 százalékkal esett az olaj ára. A rubel ugyancsak 30 százalékkal gyengült” – emlékeztetett a miniszter, aki szerint az olajárak és a rubel árfolyama szoros összefüggést mutat. 

Az orosz költségvetés bevételeinek fele az olajipari szektorból érkezik. A jövő évi költségvetés összeállításakor úgy számoltak, hogy az olaj ára hordónként átlagosan 96 dollár lesz.
 
Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a pénzügyminisztérium szeptemberben úgy becsülte, hogy Oroszország fizetési mérlegét a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékának megfelelő összeggel rontja az olajárak csökkenése és az ukrán válság következményei. 
A statisztikai hivatal jelentése szerint az év eleje óta a GDP 0,8 százalékkal bővült éves összevetésben. A gazdaságfejlesztési minisztérium az év egészére 0,5 százalékos vagy kicsit nagyobb gazdasági növekedést vár, a jegybank és elemzők viszont csak 0,3 százalékos bővülésre számítanak.
MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top