Close

Szijjártó: nincs késés a paksi bővítés előkészítési, vagy hitelezési folyamatában

Moszkva, 2014. november 19. A moszkvai magyar nagykövetség által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) megbeszélést folytat Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel (a képen nem látható) Moszkvában 2014. november 19-én. MTI Fotó: Moszkvai magyar nagykövetség

Az erőmű bővítésével kapcsolatos magyar-orosz megállapodások érvényben vannak, azokat semmilyen módon nem érintik a Kreml Ukrajna-politikája miatt hatályban lévő nyugati szankciók.

Nincs késés, vagy csúszás a paksi atomerőmű bővítésének előkészítési, hitelezési folyamatában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.
A tárcavezető magyar újságíróknak azt mondta: az erőmű bővítésével kapcsolatos magyar-orosz megállapodások érvényben vannak, azokat semmilyen módon nem érintik a Kreml Ukrajna-politikája miatt hatályban lévő nyugati szankciók. Hangsúlyozta, hogy Magyarország energiabiztonsága szempontjából kulcsfontosságú projekt az atomerőmű kapacitásbővítése. A magyar kormány szerinte a lehető legjobb döntést hozta, amikor Oroszországgal állapodott meg.
Szijjártó Péter a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatban úgy vélte: Európának fel kell azt ismernie azt, amire az ukrajnai válság és konfliktus minden eddiginél világosabban rámutatott, hogy az energiafüggőség „csúcskihívás a Európai Unió előtt”.
Amíg Közép-Európa számára nem biztosítottak különféle útvonalak és források, addig nem történt előrelépés Európa energiabiztonságának ügyében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A Déli Áramlatnak természetesen meg kell felelnie az uniós jogszabályoknak, „de azt gondoljuk, hogy az uniós tagállamoknak energetikai szempontból is meg kell felelniük e normáknak” – tette hozzá.
Megemlítette, hogy Magyarország tud szállítani gázt Romániának és Horvátországnak, de onnan nem tud gázhoz jutni annak ellenére, hogy e két uniós tagállammal gázvezetékrendszer köti össze. Ők ugyanis nem végezték el azokat a beruházásokat, amelyek az importot lehetővé tennék. „Amikor számon kérik az uniós jogszabályok betartását, azt kivétel nélkül mindenkivel meg kell tenni” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette, Magyarország azt reméli, hogy az Európai Unió és Oroszország mielőbb felújítják és felgyorsítják a tárgyalásokat a Déli Áramlat európai gázvezeték építésével kapcsolatos kérdésekről.
Az Európai Bizottság az úgynevezett harmadik energiacsomag betartására szólította fel az uniós tagállamokat. Brüsszel fő jogi kifogása a Déli Áramlattal szemben az, hogy ugyanaz, vagyis az orosz Gazprom lenne a vezeték és a benne lévő gáz tulajdonosa és egyben szállítója, ami korlátozza a versenyt.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top