Close

Félmilliárdos követelést akar behajtani Szentendre

Szentendre – Jogi lépéseket kezdeményez Szentendre a QualiTeam Consult Kft.-vel szemben 586 millió forintos követelés behajtására – tájékoztatta Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken az MTI-t.

A városvezető elmondta: indítványára a képviselő-testület előző nap döntött arról, hogy új jogi eljárás indításával próbálja behajtani követelését a Vizes Nyolcas Uszodát és Szabadidőközpontot (V-8) résztulajdonosként építettető, majd egy ideig üzemeltető QualiTeam Consult Kft.-től. 
A testület határozata értelmében felszólítják a társaságot, hogy emelje meg törzstőkéjét, amivel így az rendezni tudja tartozását. A cégnek ez törvényi kötelessége – mutatott rá a polgármester, s amennyiben erre a megadott határidőn belül nem kerül sor, akkor vele szemben meg kell indítani a peres eljárást. A lépéssel esély nyílik a régóta húzódó problémás ügy rendezésére – emelte ki Verseghi-Nagy Miklós, hozzátéve, hogy a városnak akkor is kötelessége megtenni a jogi lépéseket, ha kétséges a követelés behajtásának sikeressége. 
A polgármester szerint erre a megoldásra azért van szükség, mert a korábbi vizsgálatok megállapították, hogy a kft. anyagi helyzete miatt jelenleg nincs lehetőség a követelés behajtására.
Verseghi-Nagy Miklós felidézte: a városvezetés még 2005-ben döntött egy uszoda felépítéséről, a szerződést 2006-ban kötötte meg a Raiffeisen Bankkal, valamint egy magánbefektetővel, a QualiTeam Kft.-vel, amelynek 30 százalékos részesedése volt az uszodát építő Aquapalace Kft.-ben. 

A V-8 2009 tavaszán nyitotta meg kapuit, s ekkortól indult az Aquapalace lízingdíj-fizetési kötelezettsége, de a cégnek fedeznie kellett az üzemeltetés veszteségeit is. Miután a QualiTeam Kft. tulajdonosként nem tett eleget készfizető kezességi kötelezettségének, a város döntési helyzetbe kényszerült – magyarázta a polgármester -, vagy bezárja a létesítményt, vagy teljes egészében önkormányzati tulajdonba veszi azt. Az akkori városvezetés az utóbbi mellett döntött, a keletkezett veszteségek – a kamatokkal együtt azóta összesen 586 millió forintra emelkedett követelés – behajtására azonban máig nem került sor.
MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top