Close

Folytatódik a Kossuth Kiadó A magyar festészet mesterei című sorozata

Budapest – A magyar festészet mesterei II. címmel újabb 20 kötettel gyarapítja a Kossuth Kiadó a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve a legnagyobb magyar festőket felvonultató sorozatát.

 
A köteteket bemutató szerdai sajtótájékoztatón Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója elmondta: az új kollekció első kötete szerdán, a második november 19-én jelenik meg, a többi kéthetente követi egymást. Az új sorozat első kötete Madarász Viktor, a második Fényes Adolf életét és munkásságát dolgozza fel legjelentősebb munkáikat is bemutatva.
A keménytáblás kötetekben a magyar festészet nagyjainak kiemelkedő művei kapnak helyet, a leírásokban olvashatunk a festmények keletkezésének történetéről, és megismerhetjük az alkotók életútjának jelentősebb állomásait. Aki összegyűjti az új kollekciót, újabb 1000 híres magyar festményből álló „házi képgalériát” tudhat magáénak.
A kiadó vezetője elmondta: ez a 27. sorozatuk. Az előző – négy és fél éve indított, 26 kötetből álló – kollekció a kiadó történetének egyik legnagyszerűbb sorozata és sikere volt, és az újjal kapcsolatban is tele vannak várakozással.
„A magyar művészet kimeríthetetlen kincsestár” – fogalmazott Kocsis András Sándor, hozzátéve: az első sorozatnak több mint 8 ezer előfizetője volt – ami ma már elképzelhetetlen – és nagy öröm számára, hogy az előfizetések döntő többsége vidékről érkezett. A sorozat köteteit – címenként változóan – mintegy 13-15 ezren vásárolták meg. Figyelembe véve, hogy képzőművészeti monográfiákról van szó, ez példátlanul magas szám – jegyezte meg. 
Az új sorozatról szólva elmondta: a könyvpiac megváltozott, a kereslet csökkenni fog, de 1500-2000 előfizetőre és az újságárusoknál további néhány ezer kötet eladására számítanak.
Kiemelte: a kötetek megjelentetésében a Magyar Nemzeti Galériában nagyszerű partnerre találtak, emellett a KOGART, a Kieselbach és a Virág Judit Galériával is együttműködtek.
 
Szűcs György, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, a sorozat főszerkesztője elmondta: a kiadótól kapott 28-30 névjavaslatból a Magyarországon hozzáférhető művek mennyisége, a művész munkáinak minősége alapján alakult ki a húszas létszám. A sorozatban szerettek volna szobrászokat is bemutatni, de a festészet a közönségnél elsőbbséget élvez.
Kiemelte: a Magyar Nemzeti Galériának nemcsak az a feladata, hogy magas minőségű, vaskos katalógusokkal kísért kiállításokat valósítson meg, hanem közre kell működnie abban is, hogy minél több emberhez eljussanak, minél hozzáférhetőbb módon jelenjenek meg a képzőművészeti alkotások.
 
Rappai Zsuzsa, a sorozat vezető szerkesztője elmondta: a sorozat több mint kétharmada a modern magyar művészet kiválóságait mutatja be. Kiemelte: nemcsak tipográfiájában és látványában újszerű a sorozat – átláthatóbb, finomabb a megjelenése – hanem napjaink kutatási eredményeit is publikálhatták.
A sorozat első két, – Madarász Viktort, és Fényes Adolfot bemutató – kötetét követően, Hollósy Simon, Koszta József, Berény Róbert, Czigány Dezső, Mészöly Géza, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Kernstok Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Kmetty János, Dési Huber István, Kádár Béla, Mattis-Teutsch János, Scheiber Hugó, Ámos Imre, Bálint Endre és Victor Vasarely életét és műveit ismerheti meg a közönség. A kollekció utolsó darabja augusztus 5-én jelenik meg. Az első kötet bevezető áron, 795 forintért kapható szerdától az újságárusoknál, a további kötetek 1690 forintba kerülnek.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top