Close

Vádat emeltek egy Érd környékén házaló méregkeverő ellen

Budapest – Nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt emeltek vádat az ellen a nő ellen, aki 2009 és 2012 között Érd térségében házalva kínálta portékáit, közben bódító szert kevert leendő áldozatai italába, hogy kirabolhassa őket. A szertől ketten életüket vesztették – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Gyugyi Csilla a vádiratot ismertetve elmondta: a külföldi állampolgárságú középkorú nő módszere az volt, hogy magyarországi tartózkodásai során először kifigyelte az Érden és környékén egyedül élő idősebb embereket, majd portékáit kínálva igyekezett bejutni lakásukba. 
Ha ez sikerült, elterelte a sértettek figyelmét, vagy elkábította őket, így megszerezve pénzüket és egyéb értékeiket. A nő általában az utcán, a kiszemelt házak előtt megállva, vagy a kocsmákban ismerkedett – magyarázta a szóvivő. 
Mint mondta, a kedves, behízelgő stílusban az idősek bizalmába férkőző vádlott többekhez szexuális ajánlattal közeledett, majd amikor bejutott egy-egy házba, a lakó figyelmének elterelésével próbált lopni. Ha ez nem sikerült, rábeszélte az érintetteket: igyanak együtt alkoholt, vagy kávét. A „megfelelő” pillanatban aztán porrá tört altató-nyugtató hatású szert kevert az italukba, amitől a sértettek öntudatlan állapotba kerültek. Így már „zavartalanul” elvihette pénzüket, ékszerekeit, irataikat, ruhaneműiket.
A nyomozás során 12 esetre derült fény, az esetek többségében a méreg miatt a meglopott emberek csak hosszú órák múlva tértek magukhoz. Hárman több napos kórházi kezelésre szorultak, két idős ember pedig belehalt a mérgezésbe. 
A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást – tette hozzá Gyugyi Csilla.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top