Close

A Harvard után a Yale egyetemen is milliós ösztöndíjat alapított egy kínai milliárdos pár

Sanghaj, 2014. október 30., csütörtök (MTI) – Tízmillió dolláros ösztöndíjalapot hozott létre a Yale Egyetemen egy korábban a Harvard Egyetemen is jótékonykodó kínai milliárdos pár, elismerés mellett kritikát is kapva a kínai közvéleménytől.

 
Az ingatlanpiacon hatalmas vagyont szerző Pan Si-ji és felesége, Csang Hszin a neves amerikai felsőoktatási intézményben tanuló kínai diákok támogatására hozta létre az ösztöndíjalapot. 

A pénzt a legkiemelkedőbb tanulók támogatására fordítják majd, hogy segíteni tudják „az emberiség fejlődéséhez való hozzájárulásukat” – fogalmaztak. 
Az emberekben rejlő lehetőségeket oktatáson keresztül lehet felfedezni, az ösztöndíj ebben segíti a diákokat – fogalmazott Pan, aki arra ösztönözte a diákokat, jelentkezzenek bátran a vezető nemzetközi felsőoktatási intézményekbe. A Yale Egyetemet vezető Peter Salovey azt emelte ki, hogy az ösztöndíj a Yale-en való továbbtanulás lehetőségét teremti meg nemcsak a mostani, de a következő generációk tanulóinak is.
A milliárdos pár SOHO Kína Alapítványa nem első alkalommal adományoz oktatásra nagyobb összeget, korábban a szintén amerikai Harvard Egyetemen hozott létre egy 15 millió ösztöndíjkeretet. A következő években a szervezet hasonló bejelentésekkel készül, összesen 100 millió dollárt kíván erre a célra áldozni.
Az ösztöndíjalap felállítását a legtöbben elismeréssel fogadták, mondván az a kevésbé tehetősek továbbtanulását is lehetővé teszi, míg jelenleg jellemzően a gazdag kínai családok gyerekei engedhetik meg maguknak a neves egyetemekre való beiratkozást.
Mások ugyanakkor azt firtatják, hogy a felajánlás miért nem kínai oktatási intézmények részére történt? A hatalmas összeg éppen a hazai felsőoktatás színvonalának emelését segíthetné, s az agyelszívás lehetőségét csökkentené – vélik a bírálók.
MTI 
   
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top