Close

Visszatértek Oroszországban a nyári időszámítás 1981-es bevezetése előtti állapotokhoz vasárnap, és a pontos időt illetően Oroszországhoz csatlakoztak az oroszbarát szakadár kelet-ukrajnai megyék is

Az állandó nyári időszámításnak búcsút mondva egy órával visszaállították az órákat vasárnap hajnalban, ám immár véglegesen, ugyanis nemcsak az állandó nyári időszámítást, de a szezonális óraátállítást sem alkalmazzák a jövőben. Emellett visszaállították a hatalmas országot átszelő 11 időzónát is a négy éve bevezetett kilenc helyett.  

 

Az orosz parlament július 1-jén fogadott el törvényt arról, hogy az európai gyakorlattólés sajátos oroszországi alkalmazásátólelszakadva visszatérnek az évtizedekkel ezelőtti időszámításra.

A törvényjavaslatot Szergej Kalasnyikov, a duma egészségvédelmi bizottságának elnöke akkor egyebek között azzal indokolta, hogy az oroszok krónikus alváshiányban szenvednek és örökké fáradtak. A Szovjetunióban 1981-ben bevezetett szezonálismárciustól októberig tartónyári időszámítást 2011-ben egész évre kiterjesztették, egyben tizenegyről kilencre csökkentették az időzónák számát a hatalmas ország gazdasági egységesítése céljából. A téli időszámítás eltörlését és az időzónák számának csökkentését az akkori államfő, Dmitrij Medvegyev jelenlegi kormányfő kezdeményezte.

 

Az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló két kelet-ukrajnai megye, Luhanszk és Donyeck Oroszországhoz csatlakozott vasárnap az időszámítást tekintve. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna többi részétől eltérően nem álltak át hajnalban a téli időszámításra, így ott mostantól ugyanannyit ütnek az órák, mint Oroszországban. A szakadár megyékben így egy órával mutatnak többet az órák, mint Kijevben, és kettővel többet, mint Közép-Európában. A Krím félsziget már márciusi elcsatolásakor átállt a moszkvai időre. Moszkvához igazodva 2011-ben Fehéroroszország is bevezette az állandó nyári időszámítást, ám Minszk most úgy döntött, hogy Oroszországtól eltérően meg is tartja azt. Ukrajnában továbbra is kétféle – téli és nyári – időszámítás lesz. A (szezonális) nyári időszámítást Oroszországban egyébként már a bolsevik forradalom után, 1918 és 1922 között is alkalmazták. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top