Close

Czibere: úgy kell magyarázni a Bibliát, hogy minden ember magára vonatkoztathassa

Budapest, 2014. október 19., vasárnap (MTI) – Czibere Károly szerint a reformáció egyik legfontosabb üzenete: úgy kell magyarázni a Bibliát, hogy minden ember megértse és magára vonatkoztathassa. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára erről vasárnap, az Október a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat keretében tartott reformációi gálaesten beszélt Budapesten.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén Czibere Károly A reformáció és a család című bizonyságtételében kiemelte, hogy nem elvont teológiai eszmefuttatásokra van szükség, hanem élő és megelevenítő magyarázatokra.
Az államtitkár rámutatott: a keresztyén családok tele vannak kérdésekkel. A tanítás – hangsúlyozta – sokszor csak Krisztus keresztjéig „vezeti el” az embereket, akik kevés eligazítást kapnak arra, hogy miként kell megélniük hitüket a mindennapokban.
Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke köszöntőjében arról beszélt, a 21. század elején az „Ige egyházainak” legfontosabb küldetése, hogy egyszerre legyenek nyitottak, a lényeges kérdésekben viszont szelíden határozottak.
A MEÖT elnöke kiemelte, hogy a fontos dolgokban egyértelmű, halaszthatatlan és példaértékű döntést kell hoznia minden embernek. Hozzátette, hogy ugyanakkor minden emberi döntést megelőz Isten „Krisztusban közölt” döntése: az, hogy Isten „előbb szeretett bennünket”. Steinbach József úgy fogalmazott, ez a bizonyosság kiűzi a félelmet az ember szívéből és megtanítja a határozott, szelíd szeretettel való szolgálatra.
A gálaesten Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke Rát Mátyás díjjal-tüntette ki Petrőczi Évát. A József Attila-díjas költő, író, műfordító és publicista Kutas László kisplasztikáját vehette át.
A rendezvényen részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői, képviselői, valamint Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos és Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
Magyarországon először 1939-ben rendezett protestáns napokat a református és az evangélikus egyház. A hagyományt 1993-ban újították fel, az eseménysorozatba azóta a MEÖT más tagegyházai is bekapcsolódtak.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top