Close

Ebola – Tengerjáró sétahajón különítették el a dallasi kórház egy alkalmazottját

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: 
Washington, 2014. október 17., péntek (MTI) – Karanténba helyeztek egy tengerjáró sétahajón Belize-ben egy dallasi kórházi alkalmazottat, aki feltételezések szerint az ebolában elhunyt betegtől vett mintákat kezelte – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A tárca szerint noha a kórház laboratóriumának egyik vezetője nem került közvetlen kontaktusba a dallasi kórházban meghalt Thomas Eric Duncannel, de lehet, hogy a testnedveiből vett mintákkal igen. A hajóorvos szerint a páciens, akit vasárnap a texasi Galvestonben lépett a fedélzetre, jól van és 19 nappal a minták feltételezett kezelése után nem mutat kóros tüneteket, elővigyázatosságból a partnerével együtt a kajütjében marad. Az ebola lappangási ideje 21 nap.
A külügyminisztérium azonban úgy döntött, hogy a nőt „túlzott elővigyázatosságból” visszaszállíttatja az Egyesült Államokba. Ennek egyik oka, hogy a belize-i parti őrség nem engedi, hogy a Carnival Cruise Lines hajójának több ezer utasa – beleértve a kapitányt is – partra léphessen.
A CNN amerikai hírtelevízió pénteken azt közölte, hogy Barack Obama elnök Ron Klaint, Joe Biden alelnök (és Al Gore korábbi alelnök) volt kabinetfőnökét kívánja kinevezni az ebola elleni küzdelem fő felelősévé.
John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban külföldi diplomaták előtt sürgette, hogy a világ országai többet áldozzanak az ebola elleni küzdelemre Nyugat-Afrikában. Az amerikai diplomácia vezetője szerint ez a „globális állampolgárság” igazi próbája.
Kerry sürgette, hogy a külföldi kormányok több pénzt, teherautókat, helikoptereket és személyzetet, kezelési központokat és a kórházi ágyakat, hulladékégetőket és generátorokat küldjenek a járvány sújtotta országokba. Kiemelte azonban, hogy a helyszínen egészségügyi dolgozókra és védőfelszerelésre van leginkább szükség.
Közben kiderült, hogy Amber Vinsonnál, a dallasi presbiteriánus kórház második ebolával diagnosztizált ápolónőjénél már múlt pénteken jelentkezhettek a betegség egyes tünetei, így az izomfájdalom, a gyengeség és a rossz közérzet. A korábbi híradásokban az szerepelt, hogy a 29 éves nő hétfőn kezdte rosszul érezni magát. Ez azért fontos, mert az ebola a tünetek jelentkezését követően válik ragályossá.
A Frontier Airlines légitársaság, amelynek járatain az ápolónő Dallasból Clevelandbe, majd onnan visszarepült, mintegy 800 utasát próbálja elérni az üggyel kapcsolatban: azokat akik Vinsonnal egy gépen utaztak, és azokat is, akik az öt következő járaton ültek a nővér által is használt repülőkön.
Korábbi híradások szerint az ápolónő hétfőn 37,5 fokos hőemelkedéssel repült vissza Clevelandből Dallasba, kedden fordult lázzal orvoshoz és aznap este állapították meg nála a betegséget. A hazautazásáig azonban sem hányás, sem hasmenés nem jelentkezett nála.
Ohio államban péntekig 12 olyan személy vonult elkülönítőbe, aki az ottani látogatása során kapcsolatba lépett Vinsonnal. Közülük ketten egy menyasszonyi ruhabolt alkalmazottjai, amelyet az ápolónő Arkonban felkeresett. Az üzletben fertőtlenítést hatottak végre.
Vinsont Dallasból az atlantai Emory Egyetem kórházába szállították, oda, ahol a két Libériában megfertőződött amerikai misszionáriust, Kent Brantlyt és Nancy Writebolt meggyógyították és ahol szeptember 9. óta egy meg nem nevezett harmadik beteget is kezelnek. Az ebolával elsőként megfertőződött dallasi ápolónőt a Maryland állambeli Bethesdában gyógykezelik, Washington tőszomszédságában. 
Egy ugyancsak ebolával kezelt amerikai páciens, Ashoka Mukpo szabadúszó operatőr, aki az NBC tévétársaságnak dolgozva kapta el a betegséget Libériában, az őt kezelő Nebraskai Egészségügyi Központ tájékoztatása szerint „napról napra jobban érzi magát”.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top