Close

Adományokkal segítik a rászorulókat a kenyér világnapján

Sepsiszentgyörgy, 2014. október 16. Diószegi László pékmester kenyeret oszt a kenyér világnapján Sepsiszentgyörgyön 2014. október 16-án. A Diószegi Pékség ötszáz-ötszáz házikenyeret ajánlott fel Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda lakosságának. MTI Fotó: Henning János

A pékek munkájára és a kenyér jelentőségére hívják fel a figyelmet csütörtökön, a kenyér világnapján, amelynek alkalmából a pékek kenyéradományokkal segítik a rászorulókat és elindították a Magyar Pékségkereső portált is.

„A kenyér világnapján megemlékezünk azokról az emberekről, akiknek nem jut kenyér, és éheznek, ezért minden évben jótékonysági kenyéradományokkal hívjuk fel a társadalom figyelmét arra, hogy adni jó” – idézik a Magyar Pékszövetség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Septe József elnök világnapi köszöntőjét.

A madridi székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16-át a kenyér világnapjává nyilvánítja. A világnap célja, hogy bemutassa a Föld legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét.

A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, hiszen ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.

Ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idősotthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel.

„A kenyér szimbolikus táplálék: az élet szinonimája, az éhezés ellenpárja, kultúránk szerves része. Mindennapi kenyerünk a magyar kultúrában különösen nagy tiszteletnek örvend, erről számtalan közmondás, mese, dal árulkodik. A kenyér olyan kulturális örökség, melyhez a földműves, a molnár és a pék szakértelmére, áldozatos munkájára, együttműködésére van szükség. Műhelyeink kapuit kinyitjuk a gyerekek előtt, hogy közelről láthassák ősi mesterségünket, hogy megérthessék, miért kell hajnal előtt kelnie a pékmesternek ahhoz, hogy reggel friss kenyér várja a családokat az asztalon, és hogy megtapasztalhassák, miért fennkölt az a pillanat, amikor a pék beveti a kenyeret a kemencébe” – írja világnapi köszöntőjében Septe József.

A Magyar Pékszövetség elnöke a kenyér világnapján jelentette be a Magyar Pékség védjeggyel ellátott üzletek elérhetőségeit tartalmazó online portál elindulását is.

A www.magyarpeksegkereso.hu oldalon elérhető Magyar Pékségkereső célja, hogy a vásárlók a hozzájuk közel eső, kiváló minőségű pékárukat készítő magyar tulajdonú üzletek adatait (nyitva tartását, elérhetőségeit, különlegesebb termékeit) egyetlen térképes honlapon megtalálják. A portálon eddig több mint 300 üzlet szerepel.

A sütőipari vállalkozások kapacitásának mintegy 60-65 százalékát kitevő vállalkozások szakmai érdekképviseletét a Magyar Pékszövetség látja el, amelynek 375 tagja van. A szervezet 19 tagú társadalmi elnökséggel működik, a területi munkáját 9 régióban szervezi, végzi.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top