Close

Ferenc Jóska fújatja a trombitát – az első világháborúra emlékeznek

A HírBeleBumm Szociális Szövetkezet fehérvári szervezetként célul tűzte ki, hogy a centenáriumi évben méltó megemlékezéssel tisztelegjen az I. világháború áldozatai előtt. A Ferenc Jóska fújatja a trombitát című programsorozat katonadalokon keresztül mutatja be a háború eseményeit. A szövetkezet együttműködő partnere a Kákics zenekar, a műsor 16 helyszínre jut el Magyarországon és Erdélyben.

Szöllősi Attila, a HírbeleBumm Kreatív Kommunikáció ügyvezetője elmondta, hogy az első világháború centenáriuma kapcsán pályázatot nyújtottak be a Középés Kelet Európai Történelmi és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásra érdemesnek találta a programsorozatot, amely különleges szempontból közelít az I. világháború eseményeihez: a történéseket katonadalokon keresztül mutatja be. Szöllősi Attila kiemelte, hogy a csapatuk székesfehérvári partnert választott a téma megjelenítéséhez a Kákics zenekar személyében. A sokszínű repertoárral rendelkező együttes hangszerelésében ideális partner a cél megvalósításához, a Kákics zenekar a történelmi Magyarország tájegységeiről játszik összeállításokatazok jellemző hangszerelésében. A történelem eseményei pontosan végigkövethetőek a dalokban, a katonák sorsa, az egyén áll a középpontban, s ezáltal átélhetővé válnak az egykori események. A programsorozatot hazai és erdélyi városokba viszik el. A programsorozat fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

A műsorsorozat a 2,5 millió forintos támogatásnak köszönhetően 16 városba jut el. 2014 októbertől 2015 januárig Székesfehérvárra, Budapestre, Tapolcára, Pécsre, Veszprémbe, Vasvárra, Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Gyöngyösre, Siófokra, Tamásiba, Debrecenbe viszik el a műsort, Erdélyben pedig Bánffyhunyadon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel majd a Kákics zenekar.
Tárnok Ákos, a Kákics zenekar vezetője elmondta, hogy a program a különböző hadszíntereken születetett, megénekelt katonadalokra épül. Időrendi sorrendben járja körül a világháború fontosabb eseményeit. Eközben korabeli feljegyzésekből, levelekből, jelentésekből is idéznek. Nem csak a „körítés” kelt érzelmeket, a dalok szövegei is erősek: az élet és halál közt lebegő ember reményvesztettségét, néhol reményét is tükrözik. Tárnok Ákos szerint a dalok kezdetben bizakodóak, energikusak, aztán a körülmények romlásával válnak fokozatosan elégikussá. (Forrás: szekesfehervar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top