Close

Az internethasználók jogait védő uniós charta vázlatát ismertették Olaszországban

Róma, 2014. október 13., hétfő (MTI) – Az internethasználók alapvető jogait, valamint személyes adataik kiemelt védelmét fekteti le az a tizennégy pontos charta, amelynek vázlatát hétfőn mutatták be az Európai Uniónak a római parlamentben az alapvető jogokról tartott tanácskozásán.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az olaszul Internet-jogok chartája című dokumentumot angolul és franciául is bemutatták be a római képviselőházban.
Laura Boldrini, az olasz alsóház elnöke kezdeményezte a dokumentum kidolgozását. Erre különbizottságot állított fel Stefano Rodota olasz alkotmányjogász vezetésével.

A charta az internetet használók egyetemes jogait tartalmazza. Ezek között szerepel az internethez való hozzáférhetőség joga, valamint a személyes adatok védelme. Utóbbi esetében a dokumentum hangsúlyozza az adatok sérthetetlenségének, megváltoztatásának, valamint végleges kitörlésének jogát is. A charta kitér arra, hogy interneten mindenkinek joga van névtelenséghez, a biztonsághoz és a diszkriminációk vagy korlátozások elkerüléséhez.
„A charta azt mondja ki, hogy az internetet használó személyeknek több joguk van, mint magának a hálózatnak” – hangoztatta Stefano Rodota.
A charta vázlatáról október 27-én internetes népszavazást tartanak (camera.civi.ci/) az egész EU-ból várva a véleményeket és javaslatokat.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top