Close

Mozart-operát rendez Jirí Menzel az Operaházban

Budapest, 2014. október 1., szerda (MTI) – Október 10-én mutatják be a Magyar Állami Operaházban Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját Jiri Menzel rendezésében.
 

A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A dalmű karaktereit Balga Gabriella, Celeng Mária, Baráth Emőke, Szigetvári Dávid, Haja Zsolt és Kálmán Péter alakítja.
Jirí Menzel a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a mű színpadra állításánál számára a zene, valamint az a legfontosabb, hogy a színészek minél természetesebben játsszanak. Az opera színpadra állításánál nincsenek koncepciói, azt viszont fontosnak tartja, hogy a művészek ne a szavakat énekeljék el, hanem magát a zenét.
„Mozart mindannyiunkat túl fog élni, azokat is, akik koncepciókat gyártanak a zenéjéhez” – hangsúlyozta, hozzátéve: őt az ösztönei vezetik, és nem akarja a nézőket bolonddá tenni. Megjegyezte, nem szereti, ha álságos a játék. „A zene mindennél fontosabb, még a szavaknál is” – vélekedett. 
Kitért arra is, hogy utolsó filmje, a Don Juanok (2013) története egy vidéki cseh operatársulat Don Giovanni-produkciója köré szerveződik. A főszereplő elmondja Menzel véleményét az operáról, miszerint a jó opera lemond az intelligens szövegről. Menzel úgy véli, ha az operák szövegére figyelnének, „meg is őrülnének tőle”.
„Alázattal szolgálom az előadást, élvezem a zenét, az énekesek hangját” – hangsúlyozta. 
Jirí Menzel hatodszor rendez operát, Magyarországon azonban először alkot a műfajban. 

A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A szeptember 1-jén kezdődött próbafolyamat a végéhez közeledik, a bemutatót október 10-én láthatja az Operaház közönsége, majd további tíz alkalommal lesz műsoron a komédia kettős szereposztásban. 
A premier szereposztásának érdekessége, hogy a Fiordiligi-Dorabella testvérpárt a Balga Gabriella-Celeng Mária unokatestvérek játsszák. A fiatal énekesnők mindössze néhány éve végeztek a Zeneakadémián, csakúgy, mint a további karaktereket alakító Baráth Emőke és Szigetvári Dávid. A két baritonszerepben Haja Zsoltot és Kálmán Pétert láthatja a közönség. Utóbbi a Vashegyi György vezényelte előadásokban is szerepel Kolonits Klárával, Kálnay Zsófiával, Nagy Zoltánnal, Tarjányi Tamással és Sáfár Orsolyával.

 

 
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top