Close

Erdők hete – Több tízezer látogatót várnak az egyhetes programsorozatra

A magyarországi erdőgazdálkodók országszerte több tízezer látogatót várnak hétfőtől az Erdők hete programsorozat eseményeireközölte a szervezők nevében a Pilisi Parkerdő Zrt. szombaton az MTI-vel.

A Földművelésügyi Minisztérium és a programokat összefogó Országos Erdészeti Egyesület a 18. alkalommal meghirdetett rendezvényen keresztül a magyar erdők turisztikai szerepére kívánja felhívni a figyelmet.

A magyarországi erdőterületezen belül különösen a több mint egymillió hektárnyi állami erdőaz ország leglátogatottabb turisztikai attrakciói közé tartozikmondta a közlemény szerint Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár az Erdők hete nyitórendezvényén, a térség állami erdeit kezelő VADEX Zrt. Gaja-völgyi Tájcentrumában.

Kiemelték: évente több tízmillió látogató keresi fel gyalogosan, kerékpárral vagy éppen lóháton a hazai természeti értékek legnagyobb részét őrző erdőket. Az állami és magán erdőgazdálkodók a természetjárók fogadására igen jelentős infrastruktúrát tartanak fenn. Tavaly csak az állami erdőgazdaságok több milliárd forintot fordítottak a turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, a többi között turistaszállások, kisvasutak, kilátók, tanösvények létesítésével és fejlesztésével.

A környezeti nevelés hagyományos helyszíneinek számító erdei iskolák is különleges turisztikai élményeket kínálnak, évente mintegy ötvenezer gyerek vesz részt az erdőpedagógiai programokon.

Az idei programok között lesz játékos természetismereti tudáspróba, térképes ügyességi verseny, kisvasutas kirándulás és a csillagösvényen való tájékozódást is megtanulhatják az érdeklődők.

A 18. Erdők hete keretében országszerte zajló csaknem száz program részletei megtekinthetők a www.erdokhete.hu oldalon.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top