Close

Riccardo Muti távozásával bezárás fenyegeti a római operaházat

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

    Róma, 2014. szeptember 23., kedd (MTI) – Az idei évadot, sőt a római operaház fennmaradását is megkérdőjelezte, hogy távozott Riccardo Muti karmester, aki hat év után hagyta ott a pénzhiánnyal és sztrájkokkal terhelt színházat.

 

    A La Repubblica római napilap értesülései szerint egyenesen a bezárás fenyegeti az 19. század második felében emelt római operaházat. 

    Az operaház november 27-én nyitja meg az idei szezont Giuseppe Verdi Aida című operájával. Addigra kell új karmestert és egyben zeneigazgatót találnia a színháznak, miután a 2011-ben tiszteletbeli zeneigazgatónak kinevezett Riccardo Muti bejelentette lemondását.

    A karmester a „nyugodt munkához szükséges feltételek hiányára” hivatkozott az Opera di Roma főigazgatójának, Carlo Fuortesnek címzett levélben. 

    A római operaházat 12 millió euró (3,7 milliárd forint) adósság terheli, a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen, a nyári programban szereplő előadások is egymás után maradtak el a zenészek vagy a kórus munkabeszüntetése miatt. Ilyen körülmények között nehéz lesz utódot találni Riccardi Muti helyére – vélte a La Repubblica. 

    Micha van Hoecke belga koreográfus, az operaház tánckarának vezetője úgy nyilatkozott, Muti feladta, és ezek után nincsen értelme a színháznál maradni. 

    „Riccardo Muti távozása halálos csapást mért az olasz főváros kulturális életére” – hangoztatta Gianni Alemanno, Róma volt főpolgármestere. 

    Az operaház új zenei igazgatójának kiválasztására Dario Franceschini kulturális miniszter megbeszélést hívott össze Ignazio Marino jelenlegi római főpolgármester és Carlo Fuortes részvételével. 

 

MTI 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top