Close

Uniós támogatással mentenek meg egy tőzeges mocsarat Kiskunhalas mellett

A Duna-Tisza köze tőzeges mocsarainak egyik utolsó „hírmondóját” próbálják megmenteni Kiskunhalas mellett mintegy 100 millió forintos beruházással, uniós forrás segítségével – tájékoztatta a Kiskunsági Nemzeti Park pénteken az MTI-t.

 
A nemzeti park közleménye szerint föld alatt épülő fallal fogják visszatartani a felszín alatt elszivárgó vizet a Kiskunhalas melletti Fejetéki-mocsárban. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák vízvisszatartásra, árvízvédelemre, de természetvédelmi célból eddig Magyarországon most először készítenek résfalat.
Csaknem 8 méter mély és 180 méter hosszú árkot ásnak, amelyet vízzáró anyaggal töltenek fel. A bentonit az agyag egyik fajtája, amely nagy mennyiségű vizet képes megkötni, így megakadályozza vagy jelentősen lassítja a felszín alatti vizek elszivárgását. A földmunkák szeptemberben kezdődnek és a tervek szerint az év végig be is fejeződnek. A felszíni víz szintjét egy zsilippel fogják szabályozni.
A Fejetéki-mocsár számos védett állat- és növényfaj otthona. Megtalálható itt például a kornistárnics és az orchideafélékhez tartozó mocsári kosbor, valamint a hússzínű ujjaskosbor.
A Kiskunhalas környéki vízjárta területek kiszáradásában emberi beavatkozások és éghajlati tényezők is szerepet játszanak. A természetvédelmi szakemberek bíznak benne, hogy az eddig szabályozatlanul elszivárgó vizek megtartásával újjáéled a mocsár és újra megjelenik majd a feltűnően szép, fehéres-rózsaszín virágú vidrafű vagy a fokozottan védett lápi békabuzogány.
Az élőhely helyreállítását az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának támogatásával végzi a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A kivitelezés ideje alatt 20 munkást foglalkoztatnak a természetvédelmi program keretében.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top