Close

Furmint ünnepet tartanak a hétvégén Mádon

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék őshonos szőlőjéből készített bor, a furmint lesz a főszereplő a mádi borünnepen, amelyet pénteken és szombaton tartanak.
    A szervezők tájékoztatása szerint immár negyedik alkalommal lesz Mád a házigazdája a Furmint Ünnepnek.

    Az idei rendezvény több új elemmel is gazdagodik: részt vesz a rendezvényen a Tokaj Kereskedőház Zrt., amely a borvidék legnagyobb, állami tulajdonban lévő borászata és amely most a tokaji borok minőségi megújulására fókuszál.
    Ugyancsak bemutatkozik a Sichermann-ház is, amelynek műemlék-épületét hosszú évek után idén újították fel és szolgáltatóházként vesz részt a település életében. A Furmint Ünnepen megtekinthető itt az a kiállítás, amelyet a házban talált hagyatékból, levelekből, fotókból állítottak össze és amely a ház múltját és jövőjét is bemutatja.
    Mád központja a hétvégén vásári forgataggá alakul utcazenészekkel, gólyalábasokkal, kisbíróval és minden tartozékkal, ami szükséges egy igazán tartalmas szüreti naphoz. A szüreti felvonulás, a nyitott pinceprogramok, dűlőtúrák, kiállítások, szakmai programok mellett néptáncos produkciók, népzenei koncertek is fűszerezik a rendezvényt.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top