Close

Poloska a New York-i ENSZ-székházban?…

Ahol megjelenik az ágyi poloska, ott nincs mese, villámgyorsan keríteni kell egy rovarirtót, mert ez az élősködő rovar demokratikusan „bánik” mindenkivel kortól, nemtől, társadalmi helyzettől és már országtól is függetlenül. Az Egyesült Államok legnagyobb városában – New Yorkban – négy éve jelent meg, akárcsak Madridban, a spanyol fővárosban. De a katalán székhelyen, Barcelonában is erősen fenyegeti a képzeletbeli „dobogón” az eddig vezető kártevő, a csótány két fajtáját.


Cimex lectularius a kellemetlen vérszívó állat állattani elnevezése, amely Madrid után most már a katalán országrész székhelyén, sőt a többi kiemelt idegenforgalmi helyen is egyre több nehézséget okoz. Xavier Llebaria, a katalán Közegészségügyi Ügynökség vezetője elmondta, hogy az ágyi poloska az utóbbi két évben rohamosan terjed és szaporodik, különösen a lakóházakban. Egy helyi rovarirtó, Roberto Gómez megerősítette, hogy bár a csótány két fajtája még mindig „vezet”, három éve a poloskák brutális mértékben szaporodtak el Barcelonában. Nyaranként szinte ugyanannyi rendelést kap poloskára, mint csótányokra, és idén a rovarirtók országos egyesületének (Anecpla) várólistát kell készítenie, mert már most kétszer annyi az „ügyfele”, mint a korábbi években. Az ágyi poloskák magánlakásokban és szállodákban, (ifjúsági) szállásokon terjednek, de egyáltalán nem a tisztaság hiánya miatt. Megnyugtatta a La Vanguardia olvasóit, hogy más országokkal ellentétben nem terjeszt más betegségeket (például az ún. Chagas-kórt). De annyiban változott a helyzet, hogy most már nem csak a szállodákban jelent meg és terjedt el, hanem a tömegközlekedési eszközökön, iskolákban, óvodákban, egyetemeken, sőt szórakozóhelyeken is. De a csótányoktól eltérően inkább a zárt helyeket szereti, és könnyűszerrel elrejtőzik a lakásban: a legkisebb résekben, a szőnyegeken, a szekrényekben és a párnákban. Minél közelebb az őt tápláló embervérhez, mert ez az egyetlen tápláléka. Ezért kell teljesen kiirtani, ha felfedezik jelenlétét – egy badalonai lakótömb negyven lakásában kellett kiirtani őket, annyira megtelepedett -, mert nemcsak csíp, tevékenységével allergiás reakciókat is kiválthat.
A közelmúltban a spanyol főváros Lavapiés negyedében is általános riadalmat okozott megjelentése és rohamos szaporodása, és június közepén még egy kórházat is be kellett zárni rövid időre. A szakértők egyöntetű véleménye szerint főleg azokban a városokban terjed rohamosan, ahol nagyon sok a turista, mert ez is utazó rovar, hiszen bármilyen résben el tud bújni, tehát elég magára hagyni a nyitott bőröndöt a szállodákban, máris útnak indul a következő településre.
Nem csak a két legnagyobb spanyolországi város lakosainak és városvezetésének fáj a feje, négy éve, 2010 decemberében New York, a legnépesebb egyesült államokbeli város döbbent rá, hogy létezik ez a vérszívó rovar, amely viharos gyorsasággal terjedt el. Még az egyik menő divatbolt, a Juicy Couture is kénytelen volt becsukni a boltot egy időre, sőt szeptember közepén a Nike New York-i mintaboltja is ugyanerre a lépésre kényszerült. Sőt októberben még az ENSZ székháza sem menekült meg tőlük. A katalán La Vanguardia 2010 októberének végén nem akármilyen fertőzési helyekről számolt be: Empire State Building épületében, a Fifth Avenue legnépszerűbb üzleteiben, a Lincoln Centerben, a Carnegie Hallban, de még a Times Square mozitermeiben is poloskák jelentek meg.

Vajon hazánkban, Magyarországon, mi lehet most a helyzet?

 

(Felhasznált forrás: La Vanguardia, ABC, La Razón, El Mundo – Spanyolország)

SOBIESKI TAMÁS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top