Close

Zsanett-ügy Spanyolországban – 2.

A valenciai közösség népszerű üdülőhelyén, Gandíában másfél hete, 16-án, is a málagaihoz hasonló esetre került sor, éppen egy nappal korábban. (Lásd előző cikkünket: Zsanett-ügy Spanyolországban – a szerk.) De míg Málagában többen tanúskodtak a feltételezett erőszakolók mellett, Gandíában a tanúk a 19 éves lány mellett vallottak, arról nem is beszélve, hogy a rendőrök jókor érkeztek, mert „akció” közben, azaz ‘in flagranti’ tetten érték a férfiasságukkal és létszámfölényükkel egy gépkocsiban visszaélni készülő négy fiatalembert.

Több tanú értesítette a rendőrséget szombatra virradó hajnalban, hogy az egyik diszkó parkolójában egy kocsi belsejében négyen készülnek megerőszakolni egy fiatal lányt. A helyszínre kiérkező rendőrök előállítottak egy kiskorú, 17 éves fiatalembert, a többi gyanúsított 18-24-éves, és a rendőrség közleménye szerint mindannyian spanyol állampolgárok. A három nagykorú előzetes letartóztatásban várja sorsát. A 17 éves fiút átadták a kiskorúak ügyeivel foglalkozó ügyészségnek. A büntetőügyekben szakértő ügyvéd, Daniel Hernández Ros elmondta a spanyol ABC-nek, hogy ebben az esetben döntő körülménynek számított, hogy a tanúk a már félmeztelen lány mellett tanúskodtak. És akármilyen ijesztőnek hangzik, de a jog nem tartja elégnek csak a tanú vallomását, és a másnapi málagai esetben a vizsgálóbíró ezért volt kénytelen lezárni az ügyet, mert a két fél története teljesen eltért egymástól. Hernández viszont hozzátette, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése a gyanúsított ellen nagyrészt a vizsgálóbíró belátásán múlik. Az ABC megtudta azt is, hogy a 20 éves málagai lány szerint mind az öten megerőszakolták, az ötből viszont csak ketten ismerték be, hogy együtt voltak a lánnyal, de szerintük szó sem volt erőszakról.

SOBIESKI TAMÁS
(ABC, El País, La Vanguardia, El Periódico, Público – Spanyolország)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top