Close

Három ezüst és egy bronz a szombati magyar medáltermés

Berlin, 2014. augusztus 23. Kapás Boglárka az 1500 méteres gyorsúszás ezüstérmével a berlini úszó Európa-bajnokság eredményhirdetésén 2014. augusztus 23-án. MTI Fotó: Kovács Anikó

Berlin, 2014. augusztus 23. Kapás Boglárka az 1500 méteres gyorsúszás ezüstérmével a berlini úszó Európa-bajnokság eredményhirdetésén 2014. augusztus 23-án. MTI Fotó: Kovács Anikó

Négy érmet, három ezüstöt és egy bronzot szereztek a magyarok a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján: Kapás Boglárka 1500 méter gyorson, Cseh László 100 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson végzett másodikként, míg Balog Gábor 200 méter háton lett harmadik.

A magyar finalisták közül elsőként Kapás (16:03.04 p) csapott a célba ezüstöt érően úgy, hogy a másfél kilométer folyamán csaknem minden pozícióban megfordult. Egészen pontosan a BVSC úszója, aki Berlinben már nyert két bronzérmet, a nyolcadikról feljőve jutott el a második helyig, amit tovább javítani már nem tudott, viszont nagyon is magabiztosan tartott meg.

„Éremért jöttem ma is, még az arany is felsejlett, de a spanyol lány erősebb volt” – nyilatkozta Kapás Boglárka. „Tudatosan kezdtem a szokásosnál lassabban, így épült fel a taktikám, hogy fokozatosan gyorsítok, s amíg lehet, az elején tartalékolok, hogy minél tovább kitartson az erőm. Összességében örülök, hogy a 800 gyorsnak és a gyorsváltónak a bronza után 1500-on is meglett az érem, ezúttal egy ezüst.”

Méghozzá a magyar úszósport 70. Eb-ezüstérme volt ez normál – vagyis 50 méteres – medencében, kevéssel később meglett a 71. és 72. is. Előbb Cseh László, a 200 méter vegyes itteni Európa-bajnoka csapott célba másodikként (51.89 másodperc) 100 méter pillangón egészen bravúros hajrával – pocsék első ötven métert követően.

„Azt hittem, hogy jó rajt után kellőképpen gyors is vagyok, aztán kiderült, hogy nem így van, de a második ötvennel, s a hajrával elégedett vagyok. Viszont nyilvánvalóan többet kell gyakorolnom ezt a számot is év közben, hogy meglegyen a kellő tapasztalat itt is” – tette hozzá a szokásos önkritikát ezúttal sem mellőzve.

A szombat harmadik magyar ezüstérmét Hosszú Katinka (1:56.69 perc)  nyakába akasztották a 200 méteres gyorsúszás döntőjének eredményhirdetésekor. Az ő medálja is sportághistóriai értékű darab, mivel az Eb-k 1926 óta íródó történetében Hosszú szerezte meg a magyar úszás kereken 200. normálmedencés medálját.

„Bevallom, pici csalódást éreztem a 200 gyors ezüstje miatt” – mesélte a ceremóniát követően. „De aztán ráébredtem, hogy soha nem úsztam döntőt nagy bajnokságon ebben a számban. Meg hát az a Pellegrini győzött, aki mégiscsak a világcsúcstartó, szóval megnyugodtam, most már úgy ítélem meg, hogy erre a második helyre büszke lehetek.”

A sorból „kilógva” nem ezüstöt, hanem bronzot szerzett Balog Gábor 200 méter háton (1:57.42 perc), ám az ő teljesítménye volt az egyik legkellemesebb meglepetése a napnak. Ráadásul ő érdemelte ki a magyar úszás 50. Európa-bajnoki bronzát.

„Ezért jöttem Berlinbe, hogy érmes legyek!” – bocsátotta előre Balog. „Titkon nagyon bíztam benne, de nem akartam elkiabálni, az Eb előtt inkább csak annyit mondtam, ha kérdeztek, hogy az 1-4. helyek egyikére várom magam. Bronz lett belőle, nagyon boldog vagyok.”

A dunaújvárosi versenyző hozzáfűzte, hogy legutóbb 2008-ban állt dobogón, amikor ezüstöt nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon.

„Nemzetközi felnőttversenyen azonban nem volt érmem. Legalábbis máig nem…”

A döntő nagy vesztese címet is magyar érdemelte ki ugyanebben a számban, a negyedik helyen zárt Bernek Péter (1:57.47 perc) személyében.

„Gabinak természetesen gratulálok, ám elmondhatatlanul csalódott vagyok… Legalább ezüstre számítottam magamtól, ehhez képest semmilyen érmet nem nyertem. Nagyon lassan kezdtem, kicsit stresszes is voltam a start előtt. Ezt eltoltam rendesen” – mondta a nagyon szomorú Bernek, aki 200 méter háton korábban ifjúsági olimpiai bajnok volt, a 2012-es debreceni Eb-n pedig ezüstérmet szerzett.

Az elődöntők magyar szereplői közül Hosszú és Jakabos Zsuzsanna nyújtott kiemelkedőt. Katinka a 200 méter gyors döntője után is gond nélkül hozta a kötelezőt 200 méter pillangón, ahonnan a negyedik idővel (2:08.83) jutott a vasárnapi fináléba.

„A pillangónak úgy álltam neki, hogy a legfontosabb a biztos döntőbe jutás, vagyis a futamom megnyerése. Ez pedig sikerült is” – értékelt Hosszú. Ugyanitt Jakabos Zsuzsanna a hetedik idővel (2:09.19) került a legjobb nyolc közé.

„Jólesett az úszás, bár egy kevéssel elmaradtam a délelőtti időmtől” – jelentettte ki. „A hetedik hely viszont rendben van, pláne, hogy előtte még izgultam, bekerülök-e egyáltalán, s ha igen, hányadikként a döntőbe. Bekerültem, az 1-es pálya éppen jó lesz. Az időmön holnap javítani akarok, minél közelebb jutni a 2:08 perchez.”

Az 50 méter férfi gyorson viszont nem lesz magyar, mivel Takács Krisztián (22.25 másodperc és 11. hely) és Kozma Dominik (22.35 másodperc és 13.) is elvérzett az elődöntőben.

„Bosszant, hogy csak tizenegyedik lettem, nekem a döntő volt a célom, ehhez azonban egy tized hiányzott” – mondta Takács. „Az országos bajnokságon ennél a 22,25-nél valamivel jobbat mentem, de az se lett volna elég a legjobb nyolcba jutáshoz. Nem jött össze, hogy ezúttal a 100-ra és az 50-re egyszerre készültem, mert se itt, se ott nem tudtam előrelépni. Az állóképesség megvan, a szükséges gyorsaság viszont nincs…”

Kozma Dominik, aki 200 méter gyorson negyedik, 100-on pedig országos csúccsal hatodik lett Berlinben, igen tömören csak ennyit mondott:

„Jó volt ez az ötven.”

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top