Close

Súlyos gondokat okoztak a zivatarok Csehországban

Komoly közlekedési problémákat és nagy anyagi károkat okoztak vasárnap este a kiadós zivatarok Csehországban, főleg a keleti országrészekben.

    Prostejov és Sumperk városok környékén a kora esti órákban mintegy 70 milliméternyi csapadék esett, aminek következtében megáradtak a helyi patakok, s a falvakban több mint száz házat, gazdasági épületet elöntött a víz.
    A Jeseníky hegységben a lezúduló víz miatt két nyári gyermektábor is veszélybe került. A mintegy 80-80 lakót az esti órákban evakuálták és biztonságos helyre szállították – jelentette a közszolgálati hírtelevízió (CT24) hétfőn reggel.
    Chrudim mellett a víz miatt szintén evakuálni kellett egy gyermektábort.
    Fennakadások voltak a közúti és a vasúti közlekedésben is, elsősorban a délkeleti Vysocina régióban. A sínekre dőlt fák, lecsúszott kövek miatt hat helyen leálltak a vonatok. A legtöbb probléma Jihlava környékén volt, de hétfő reggel a közutak már mind járhatóak voltak. Néhány közlekedési baleset is történt személyi sérülésekkel, de haláleset nélkül.
    A délkelet-csehországi Trebíc város mellett a megáradt helyi patak elárasztott s részben elzárt a külvilágtól egy kisebb üdülőközpontot, ahonnan a lakók egy részét tűzoltók menekítették ki.
    Az észak-morvaországi Olmütz környékén a vihar következtében leszakad egy magas feszültségű vezeték, és számos település órákon keresztül villanyáram nélkül maradt.
    Zivatar okozta problémákat jelentettek a Prágától keletre fekvő Pardubice, illetve a Hradecky régióból is.

forrás: mti / Kokes János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top