Close

Kratochvil Károly altábornagy nevét vette fel a debreceni honvéd középiskola

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nevet viseli augusztustól a debreceni honvéd középiskola – közölte az intézmény szóvivője szombaton közleményben az MTI-vel.

Markovics Zita hadnagy emlékeztetett rá: az 1990 óta Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumként működő intézmény tavaly szeptembertől a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként az ország egyetlen katonai középiskolája, mostantól pedig nevében is jelzi katonai jellegét. Az intézményben a közismereti tárgyak oktatása mellett a katonai napirend határozza meg a diákok életét.

Berkecz Gábor elmondta: a névadó Kratochvil Károly művelt, fegyelmezett, jó szervezőkészségű katona és kitűnő parancsnok volt. 1921-től a debreceni vegyesdandár és katonai körlet parancsnokaként szolgált altábornagyként.

„Számunkra és növendékeink számára is példaértékű katonai pályafutása, közéleti tevékenysége, civil szervezetekben végzett munkája” – tette hozzá az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy augusztus végén megszervezik a Béka tábort, ahová ötven leendő növendéket várnak az ország különböző településeiről, hogy ízelítőt kapjanak abból, mi vár rájuk az következő négy évben a debreceni Kratochvil Károly Honvédelmi Középiskola és Kollégiumban.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top