Close

A partykecske visszatér – East Fest 2014 (07.31.-08.02.)

Mintha csak tegnap lett volna, amikor először beszámoltunk a ringmagazin.hu hasábjain Mezőtúr vadiúj fesztiváljáról. Pedig azóta már két év eltelt, nem is akármilyen eredményekkel, hiszen azóta az East Fest a térség legsikeresebb zenei rendezvényévé nőtte ki magát. Népszerűsége a fellépők, a baráti árak, valamint a korrekt szervezés miatt teljességgel érthető, reméljük idén is három felhőtlen nap vár majd a fesztiválozókra. Nézzük, idén kik szolgáltatják a talpalávalót, olvass tovább és tudj meg mindent a 2014-es East Festről.

Engedjétek meg, hogy egy kicsit visszakanyarodjak az elmúlt évekhez. Az East Fest 2012-es debütálása sok kellemes emléket ébresztett fel azokban, akik a város előző nagy fesztiválján, a Wantedon is jártak. A kivilágított víztorony és a kellemes hangulat azt bizonyította, hogy az új fesztiválnak helye van a palettán. Tavaly aztán „robbantott” az East Fest, már a kapunyitás előtt órákkal hosszú sor állt a bejáratnál, a kemping pillanatok alatt megtelt, a háromnapos buli rég nem látott tömegeket vonzott Mezőtúrra. Ahogy telnek az évek, úgy fejlődnek a szervezőgárda eszközei és ezáltal maga a fesztivál is, dicséretes, hogy adnak a közönség véleményére, szavára, tanácsaira is, ezáltal válhat igazán színvonalassá és kedveltté egy zenei rendezvény. Persze az alapkoncepció ugyanaz, végy egy nagy területet, amin lehetőleg strand is van, gyűjtsd össze a kedvelt zenei stílusokat, hívj színvonalas fellépőket és „terjeszd az igét”. Mivel ez mind megvan, idén is rengeteg emberre számítanak, a kemping területét pedig megnövelik, hogy mindenki kényelmesen elférhessen.

2014-ben is három fő színpad lesz a fesztiválon, a víztorony tőszomszédságában található nagyszínpad leginkább a rock és az alter kedvelőinek ajánlott, de a rap és az elektronikus zene is külön-külön színpadot kapott. Az elmúlt két évben tökéletesen bebizonyosodott, hogy a más-más stílust kedvelő fesztiválozók mennyire kulturáltan tudnak egymás mellett bulizni, itt látszik, hogy valójában nincs szükség arra, hogy különválasszuk a különböző zenei világú fiatalokat. A három színpad mellett helyet kapott két új helyszín is, a rock és retro sátor. Előbbiben aftermetál lesz kifulladásik, utóbbiban pedig Tibi bácsi és Korda Gyuri korbácsolja majd a kedélyeket.

Aki a pontos labda helyett inkább a metálvillázásra koncentrálna, annak már az első napon nagyon jó dolga lesz, hiszen az East Festen először fellépő Rómeó Vérzik, valamint a már visszatérő vendég Subscribe is. A rap vonalat ezen az estén többek között Sub Bass Monster és Essemm képviseli, mindketten jártak már a fesztiválon, mint ahogy az elektro színpadon fellépő Julia Carpenter is. Augusztus első napján is nagy nevek váltják egymást a színpadokon, az Ossian után éles váltás, sok-sok év után újra Mezőtúrra látogat a Quimby. A rap vonal szintén erős lesz, a Barbárfivérek mellett Belgáék csinálják meg az estét. Chris Lawyer konkurense Korda György és Balázs Klári lesz (mindketten éjfél körül kezdenek), de nem kell félni, a Right on Time és a Lady N simán teremtenek egyfajta laza összhangot a fesztiválozók között. A harmadik napon a már tavaly is óriási hangulatot teremtő Road és a Depresszió várja a rockereket, a rapszínpadnál pedig valószínűleg végeláthatatlan tömeg lesz, a teljesség igénye nélkül Copy Con Live, Hősök Live, Punnany Massif lesz a menü, garantáltan tartalmas este elé néznek majd a stílus rajongói. Elektroéknál Sterbinszky és Bárány Attila, a szakma két tapasztalt lemezlovasa tekeri a potikat, míg a retro sátorban Dévényi Tibi bácsi pöttyös labdákkal „inzultálja” majd a nagyérdeműt. (Csak zárójelben, 2011-ben Tibi bácsi olyan bulit csinált az EFOTT-on, amit a mai napig emlegetünk, piros pont az ötletgazdának, garantáltan őrület lesz.)

Akinek ez nem lenne elég, annak ott lesz a Civil Falu is, a másnapos órákat különböző elfoglaltságokkal tehetik élvezetesebbé a korán kelők, akinél pedig nem hat a kávé, annak ott lesz a bungee jumping. Az East Festnek egyébként küldetése is van, minden évben egy olyan társadalmi problémával foglalkozik, melyek mindenkit érintenek, érdemes figyelni az erről szóló infókat, mert ez is a fesztiválozóknak szól, sőt leginkább nekik!

Néhány szolgálati közlemény: az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ben is rendkívül pénztárcabarát árakkal vár mindenkit az East Fest. A bérlet Mezőtúron 6490 Ft, a jegyirodákban és egyéb árusító pontokon 6990 Ft, a helyszínen pedig 7490 Ft. A napijegy csütörtökön 2990 Ft, a többi napon 3290 Ft, a helyszínen 3490 Ft. A sör- és ételárak idén is vállalhatóak lesznek, dohányosoknak érdemes tudni, hogy nagyjából 15 percnyi sétára van a legközelebbi trafik. Aki esetleg nem találná a fesztivál területét, egyszerűen csak menjen a víztorony felé!

Kevesebb, mint egy hét van az East Festig, szóval aki még gondolkodna, az gyorsan kapja össze magát, és jöjjön el lerázni a haját Mezőtúrra!

Minden fontos tudnivaló itt:

www.eastfest.hu

és itt:

https://www.facebook.com/EastFestMezotur?fref=nf

 

Ide pedig akkor kattints, ha jegyet szeretnél nyerni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top