Close

Bosch: a magyar háztartások 42 százalékában van autó

A magyar háztartások 42 százalékában van autó, 40 százalékában egy, további 2 százalékában pedig több gépjármű található, az autók átlagosan valamivel idősebbek 11 évesnél – derül ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn juttatta el az MTI-nek a Bosch.

    A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Robert Bosch Kft. megbízásából idén is elkészítette a magyarországi lakosság autóparkját feltérképező reprezentatív felmérését, amelyet 2008 óta kétévente rendel meg.
    A friss eredmények szerint a magyar háztartások 42 százalékában van autó. A mostani adat gyakorlatilag megegyezik a 2008-as számokkal, azonban a válság kitörésekor még a háztartások 5 százalékában volt fellelhető több autó, míg 37 százalékára egy gépkocsi volt a jellemző. A 2014-es adatok szerint a gépjárművek jellemzően saját tulajdonban vannak, céges autót a háztartások töredékében, 3 százalékában használnak csupán.
    Autója leginkább azoknak a háztartásoknak van, ahol a benne élők kora 30-39, valamint a 40-49 év. Az ilyen háztartásoknak mintegy felében van autó a kutatás alapján.
    A felmérés szerint egy kivételével minden korcsoportban csökkent 2012-höz képest az autósok aránya. A kivétel a 60 éves és az e feletti korosztály, ahol idén 29 százalék az autóval rendelkezők aránya. Ez jelentős, 6 százalékpontos növekedés 2012-höz, 7 százalékpontos 2010-hez és 9 százalékpontos 2008-hoz képest.
    Az új autó vásárlásának drasztikus visszaesése következtében a gépjárművek életkori megoszlása 2008 óta romlott, de 2014-re a folyamat megállni látszik, sőt enyhe javulás is mutatkozik. 2014-ben az autók átlagosan 11,3 évesek, míg két évvel ezelőtt 11,6 évesek voltak.
    Az eredményekből kiderül, hogy az autópark évek óta tartó öregedésének megtorpanása, és az új autók értékesítésének növekedése ellenére a legfeljebb öt éves autók aránya 15 százalék volt idén, szemben a 2012-es 12 százalékkal. Azonban a 2014-es adat jelentősen alulmúlja a válság előtti számokat: 2008-ban még az autók 30 százaléka volt 5 évesnél fiatalabb. A legfrissebb adatok szerint a kocsik 33 százaléka 6-10 éves, 45 százaléka 11-20 éves, 7 százaléka pedig 20 év feletti volt.
    Az autók átlagos életkora Budapesten a 2012-es bő 10 évről mostanra 9,5 évre csökkent, és szintén csökkenés volt a vidéki városokban élők autóinak életkoránál: két év alatt 11,6-ról alig több mint 11 évre mérséklődött. Ezzel szemben a községekben 12,2-ről 12,6 évre nőtt a kocsik átlagos életkora.
    A kutatásból kiderült az is, hogy minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál fiatalabb az autója. A legfeljebb 8 általánost végzettek a 2012-es 13,7 éves járművek után idén már átlagosan 14,6 éves autókkal közlekedtek, míg a diplomásoknak átlagosan 10 éves autóik voltak, ami két éve nem változott – áll a közleményben.

Forrás: MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top