Close

Orosz ellenzéki újságírók független szövetséget hoznak létre

Oroszországi ellenzéki újságírók bejelentették, hogy független sajtószövetséget hoznak létre, és szolidaritást vállalva az ukrán kollégáikkal, „velük együtt fogják figyelni azt a hazugságpropagandát, amellyel Oroszországban megvilágítják az ukrajnai eseményeket”.

    Az erről szóló, kiáltványszerű közlemény a Jezsednyevnij Zsurnal (ej.ru) című hírportálon jelent meg kedden 16 újságíró aláírásával, azzal, hogy más sajtósok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.
    Azt írják, hogy az elmúlt hónapok eseményei rohamosan taszították Oroszországot ahhoz a határvonalhoz, „amelyen túl a vélemény és információ szabad cseréje csak a konyhában lesz lehetséges”.
    Felidézik, hogy március közepén az orosz állami médiafelügyelet „magyarázat nélkül” betiltott több ellenzéki weblapot, felvette a tiltott hírforrások lajstromába a grani.ru, a kasparov.ru és az ej.ru oldalakat is. Az utóbbi, a Jezsednyevnij Zsurnal külföldről még elérhető, és itt jelent meg az a közlemény, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy letiltották a Dozsgy tévét, állami ellenőrzés alá kerültek a Runet internetszolgáltató operátorai, leváltották a VKontakte közösségi portál vezetését, és nyomorgatják a Jandex keresőprogramot.
    „A szólásszabadság elnyomása az interneten gyakorlatilag mindennapos, jogi korlátozásokkal és a felhasználók elleni alaptalan bírósági eljárásokkal történik. A Kremlnek a történelemben példátlan hazugságáradatra és olcsó propagandára volt szüksége ahhoz, hogy igazolja az orosz beavatkozás jogosságát Ukrajna belügyeibe, és területe egy részének annektálását. Ennek eredményeképpen az állami és az államhoz köthető tömegtájékoztatási eszközök munkatársai gyakorlatilag megszűntek újságíróknak lenni” – áll a közleményben.
    Eljött az idő az újságírói szakma oltalmát és megőrzését szolgáló intézkedések megtételére, amihez külön kell választani az újságírást a propagandától és PR-tól, létre kell hozni egy autonóm újságírói közeget, amely képes szembeszállni a politikai és gazdasági nyomásgyakorlással és a cenzúrával – fogalmaz a közlemény, és kifogásolja, hogy az orosz újságírókból  hiányzik a szolidaritás.
    „Az ország a szemünk láttára csúszik le a totalitárius rendszerbe. Ebben a folyamatban vezető szerepet játszanak a tömegtájékoztatási eszközök, amelyek masszív információs háborút folytatnak a saját országuk polgárai ellen, belső és külső ellenségképet formálva bennük, erősen táplálva a birodalomhoz való visszatéréssel illúzióját. Ezt a lecsúszás nem lehet megállítani csupán az újságírók erejéből, viszont a hozzáértő sajtósok erőfeszítései nélkül sem lehet visszahúzni az országot a katasztrófa pereméről” – áll a Jezsednyevnij Zsurnal által ismertetett közleményben.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top