Close

Húsvét – Kézműves foglalkozások, népi játékok Eszterházán

Idén is családi program lesz húsvét vasárnap a fertődi Esterházy-kastélyban, ami már többéves hagyomány – mondta Vörös Zsuzsanna, az Eszterháza Központ kulturális szervezője az MTI-nek.

Április 20-án délután az Esterházy-kastély parkjának szomszédságában található Pál-majorban kezdődnek a programok. Ez egykor a kishercegek játékmajorságaként működött, és ott tartották például a gyermeki fogatokhoz használt kecskéket. Állatok most nincsenek, de a növényritkaságokkal a húsvéti csokoládényuszik keresése közben megismerkedhetnek a gyerekek – ismertette Vörös Zsuzsanna.

Közölte azt is, hogy vasárnap a kisvonattal be lehet majd járni a kastélyparkot. A Pálmaházban berendezett játszóház, a kézműves foglalkozások idén kiegészülnek egyes népi hagyományok – például vesszőzés és tojásdobás – felelevenítésével. A fiúknak locsolóvers-szavaló versenyt hirdettek, és a legjobbakat jutalmazzák.

Az elmúlt években több százan csatlakoztak a húsvét vasárnapi programokhoz az Esterházy-kastélyban, most is erre számítanak. A március 1-jétől működő új intézménynek, az Eszterháza Központnak ez lesz a szezonnyitó rendezvénye.

Vörös Zsuzsanna megemlítette azt is, hogy már javában készülnek a május végén kezdődő koncertfesztiválra, az Eszterházy Vigasságokra is, amelynek része lesz egy különleges herendi porcelánokat bemutató kiállítás is.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top