Close

Befejeződött a macedón elnökválasztás első fordulója

Az öt évvel ezelőttinél alacsonyabb részvétel mellett zajlott a macedón elnökválasztás első fordulója vasárnap.

Az 1,78 millió szavazásra jogosult állampolgár 7 és 19 óra között négy jelölt közül választhatott. 17 óra 40 percig 41,23 százalékos volt a részvétel, míg öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben 48,73 százalékos – közölte a szkopjei központi választási bizottság.

Gjorge Ivanov jelenlegi elnök második mandátumáért indult. Őt a kormánykoalíció fő ereje, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) indította. Három ellenfele Sztevo Pendarovszkij, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Unió jelöltje, az albán nemzetiségű Iljaz Halimi, valamint a Polgári Kezdeményezés jelöltje, Zoran Popovszki volt.

Szakértők szerint Gjorge Ivanovnak van a legnagyobb esélye a győzelemre, mert akár a szavazatok negyven százalékát is begyűjtheti, ugyanakkor kevés az esélye arra, hogy voksot felét megszerezze, így minden bizonnyal második kört is kell szervezni. Erre április 27-én kerülhet sor, amikor előre hozott parlamenti választást tartanak a nyugat-balkáni országban.

Macedónia Jugoszláviától való 1991-es elszakadása óta ez volt az ötödik elnökválasztás az országban. Az előzetes eredmények éjfél körül várhatók, míg a hivatalos végeredmények csak hétfőn.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top