Close

Szijjártó: Ügyfélszolgálati központot hoz létre Budapesten az Emirates

Több millió dolláros beruházással a világ egyik legjelentősebb légitársasága, az Emirates Budapesten hozza létre az idén Európában a második szolgáltatóközpontját, ahol 300-an fognak dolgozni – jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Budapesten.

Szijjártó Péter Hozzátette: az európai piac az Emirates számára stratégiai jelentőségű, bevételének jelentős része Európából származik, ezért a légitársaság a Budapesten létrehozandó szolgáltató központnak fontos szerepet szán európai terjeszkedési tervében.

A tárgyalásokról Szijjártó Péter elmondta: 2012 márciusában kezdődtek tárgyalások egy nemzetközi tanácsadó cég megkeresésére, 2013. október 8-án találkozott az Emirates megbízott vezetőivel, majd 10-én a magyar állam támogatási ajánlatot adott ki, és azt a légitársaság elfogadta. A magyar állam 300 millió forinttal támogatja a beruházást.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a vállalat közlése szerint Budapest mellett szólt a szükséges munkaerő rendelkezésre állása, a fejlett telekommunikációs struktúra és a kormányzati hozzáállás is. Hozzátette: a légitársaság tavasszal megkezdi a munkaerő toborzását.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar-arab gazdasági, kereskedelmi együttműködésben áttörés következett be, ennek egyik jele a miniszterelnök rijadi útja volt, ahová népes magyar üzleti delegáció kísérte el a kormányfőt. A második magyar-arab fórumon jelentős megállapodásokat írtak alá a résztvevők.

Az előrelépést mutatja a magyar-arab gazdasági kapcsolatokban, hogy 2003 és 2013 között megháromszorozódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és az Arab-országok között, amely tavaly év végére elérte a 2,5 milliárd dollárt – emelte ki az államtitkár, aki szerint a magyar-arab gazdasági együttműködésben bekövetkezett áttörés újabb fejezete az Emirates légitársaság Budapest melletti döntése.

Az Emirates légitársaság, amely 70 országban 130 célállomásra repül, 1200 járatot üzemeltet, 62 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Európában Manchesterben működtet szolgáltató központot, a budapesti lesz a kontinensen a második, világviszonylatban pedig a hetedik. Az Egyesült Arab Emirségek – ahol a légitársaság be van jegyezve – az Arab-országok között a legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak, tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta az 1 milliárd dollárt – mondta az államtitkár.

Szijjártó Péter szerint a légitársaság mostani döntése erősíti azt a folyamatot, hogy a Magyarországra érkező beruházások jelentős része az üzleti szolgáltatói szektorból érkezik. Magyarországon az 1990-es évek közepén jelentek meg az első szolgáltató központok, jelenleg 80 működik Magyarországon, ahol 30 ezer embert foglalkoztatnak, többségében fiatal, több nyelven beszélő diplomásokat.

Jelenleg a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) 30 olyan projektet kezel, amely szolgáltatói központ magyarországi létrehozására irányul, és ha ezek megvalósulnak, 9 ezer új munkahelyet jelentenének – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top