Close

Regionális bokszközpont lesz a Vasas

Szerdától hivatalosan is a budapesti régió ökölvívó központja lett a Vasas-Süllős Box Team szakosztály.

A piros-kék egyesület boksztermében rendezett szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sportágfejlesztési koncepció részeként létrejövő regionális központok egyike lett az angyalföldi klub, melynek a jövőben komoly feladatai lesznek

Kovács László szövetségi kapitány elmondta, az új stratégia alapja, hogy összefogják és neveljék a jelenleg még nem topkategóriás, de tehetséges öklözőket, akik néhány év múlva már komoly eredményeket érhetnek el. A regionális központ feladata a hozzá tartozó terület versenyeinek szervezése és klubjainak összefogása.
„A lényeg, hogy ezek a ma még B- vagy C-kategóriás versenyzők megfelelő képzést kapjanak és komoly meccsszámuk legyen, mert eddig csak a legjobbakra tudtunk koncentrálni” – mondta a szakvezető hozzátéve, hogy ennek a munkának nem holnap lesz meg az eredménye, de biztos benne, a 2020-as olimpiára már érmes bokszoló kerül majd ki a rendszerből.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke többek között arról beszélt, hogy a szervezet feladata a megfelelő körülmények biztosítása a klubok számára, ami az állam és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) segítségével teljesül, s onnantól már az edzőkön a sor, hogy eredményesen végezzék a munkájukat.
Az eseményen Kiss Norbert ifjúsági és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese is azt emelte ki, hogy az ökölvívók kiváló sportágfejlesztési koncepciót dolgoztak ki, amit érdemes támogatni. Utóbbi hozzátette, a MOB feladata a koncepció megvalósításának ellenőrzése, melyet azonban nem csak az elért eredmények alapján értékelnek. Egyúttal örömtelinek nevezte, hogy már érzékelhető a sportág bázisának növekedése, szerinte nagy feladat lesz az ökölvívók számára a megnövekedett létszám kezelése és a gyerekek megtartása a sportág számára.

Kiderült az is, hogy az Erdei Zsolt fémjelezte Madárfészek Akadémia is szorosan együttműködik a Vasassal, ezzel kapcsolatban a profi boksztól március 8-án Európa-bajnoki címmel visszavonult sportoló jelezte, a közös cél a magyar boksz felvirágoztatása és ehhez együtt kell mindenkinek dolgoznia, amiben ő is partner.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top