Close

Ukrán Válság – Medvegyev híd építését rendelte el Oroszország és a Krím között

A Kercsi-szoroson átvezető, Oroszországot a Krímmel összekötő híd építését rendelte el orosz kormányfő. Ezt maga Dmitrij Medvegyev közölte hétfőn a BBC orosz nyelvű hírszolgálata szerint.

„Ukrajna a múltban nagyon fontos kereskedelmi és gazdasági partnerünk volt, ma is az, s az lesz a jövőben is” – hangsúlyozta az orosz kormányfő.
    
„Szoros figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását. Vannak azonban általános érvényű döntéseink, egyebek között a tavaly decemberben aláírt dokumentumok, amelyeket senki sem változtatott meg, senki sem törölt el” – szögezte le Medvegyev, hozzátéve, hogy egyebek közt a Kercsi-szoroson átvezető, kereskedelmi folyosó kiépítéséről van szó.
    
Egyúttal közölte: aláírta a szoroson átvezető híd megépítésére vonatkozó kormányrendeletet.
    
Medvegyev elmondta, utasította pénzügyminiszterét, Anton Sziluanovot, hogy folytassa a Krímnek nyújtandó pénzügyi segítségre vonatkozó javaslatok kidolgozását. A pénzügyi tárca szerint a javaslatok hétfő estig elkészülnek.
    
A Kercsi-szorosban építendő hídról Dmitrij Medvegyev még államfőként tárgyalt 2010. októberében Viktor Janukovics azóta megbuktatott ukrán elnökkel.
    
A Fekete-tengert az Azovi-tengerrel összekötő szoros, amely a dél-oroszországi Krasznodari területet a Krím félsziget keleti csücskétől választja el, a kercsi kompkikötőnél alig néhány kilométer széles.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top