Close

Kovács Katalin nem zárja ki, hogy ott lesz Rióban

Nem zárja ki, hogy ott lesz a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpián a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakos, Kovács Katalin, aki júniusra várja első gyermekét.

A 37 éves, 31-szeres világbajnok a Digi Sport televízió hétfői, Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott, hogy vannak további tervei az élsportban, motivált és fizikailag is érzi magában az erőt a folytatásra.

„Semmi sem lehetetlen, nagyon szeretem a sportágamat. Hogy ott leszek-e Rióban? Ezt még nem tudnám megmondani, nagy bátorság lenne megjósolni, mi lesz három év múlva. Egy biztos: egyáltalán nem zárom ki az olimpiai szereplést, most azt tartom valószínűbbnek, hogy visszatérek a játékokra. Kőkemény, erős az utánpótlás mögöttem, meg kell küzdeni a visszakerülésért, de nem érzem, hogy lejárt volna az időm” – mondta Kovács Katalin.

A klasszis versenyző azt is elárulta, hogy a vizsgálatok alapján kislánya lesz, akinek párjával a Luca nevet adják majd. A kajakos párostársa, Douchev-Janics Natasa 2011 szeptemberében szült, majd visszatért a versenyzéshez – ahogy Kovács most fogalmazott, számíthat versenyzőtársa tanácsaira.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top