Close

NGM: minden idők leggyakorlatiasabb adótörvénye a 2014-es

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint minden idők leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el a Parlament 2014-re, az adózók valóságban felmerülő problémáit a kormány meghallgatta, és a törvénycsomagban amit csak lehetett, orvosolt is – áll a tárcának az idei legfontosabb adóváltozásokat összesítő közleményében.
    A közlemény szerint a katás vállalkozók részéről jelentkezett az az igény, hogy magasabb közteher fizetése mellé járjon magasabb társadalombiztosítás és munkanélküli ellátás. Így 2014-től a babavárást fontolgató leendő kismamák és nyugdíjhoz közelítő kisadózók, ha szeretnék, választhatják azt, hogy 50 ezer forint helyett havonta 75 ezer forint közteher fizetésével, majd 55 ezer forinttal növeljék járulékalapjukat. Ezzel a gyermek első két évében a kismama, illetőleg a nyugdíjas is jóval több pénzt kaphat majd vissza az államkasszából.
    Mint írták, a jövedéki törvény eddig nem engedte a kisebb vendéglátóknak és szállásadóknak azt, hogy saját szőlőborukat – akár borvacsoraként  – értékesítsék. Az idei évtől falusi vendégasztal keretében üzlethelység létesítése nélkül is lehet saját előállítású szőlőbort kóstoltatni és értékesíteni is.
    Az egyenes ági rokonokkal szemben a házastárs „hátrébb” sorolását is megszüntette a módosított illetéktörvény: az idei évtől ha például a feleség egy új autóval ajándékozza meg a férjét, akkor nem kell illetéket fizetnie. Illetékmentes lesz a házastársak közötti vagyonszerzés ugyanúgy, mint válásuk esetén a vagyongyarapodás – közölte az NGM.
    Komoly gyakorlati problémát jelentett minden tavasszal az, hogy aki határidőt megelőzően nyújtotta be szja bevallását, majd rájött, hogy elrontotta, csak a határidő lejártát követően helyesbíthette azt. Ezért a jövőben mindenkinek lesz lehetősége a már elküldött bevallás önellenőrzését az adóbevallás benyújtási határideje előtt is elvégezni.
    Az NGM tájékoztatása szerint a családoktól érkezett a legtöbbeket érintő igény, a családi adókedvezményt több gyermek esetén az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők nem tudták kihasználni. A kormány megtalálta a módját, hogy még 260 ezer család büdzséje növekedhessen: 2014-ben már nemcsak az adóból, hanem az egyéni járulékokból igénybe vehető adókedvezményt is költhetik a gyermekeikre.
    A gyes és a gyed folyósítása mellett is lehet majd munkát vállalni a gyermek egyéves kora fölött. Testvér születésekor megmarad az első gyerek után járó pénz is, így akár kétszeres gyedet, illetve gyest is lehet kapni. Emellett a kormány megteremtette a diplomás gyedet, így a felsőfokú tanulmányokat folytatók is kaphatnak gyedet a minimálbérből kalkulálva.
    A közlemény szerint a változásokat a kormány részéről egy irányelv vezérelte: a szabályosan működő vállalkozások terheinek csökkentése mellett a piaci verseny egyenlőségének a biztosítása, vagyis az adócsalók kiszűrése.
    Csökkennek a legkisebb vállalkozások, a katások adminisztrációs terhei is: 2014-től már egyetlen nyilvántartást sem kell vezetniük, ha a bevételeikről az összes nyugtát vagy számlát megőrzik, és azokból egyértelműen megállapítható a bevétel megszerzésének időpontja is.
    A beruházó kkv-k terhei is csökkenhetnek, mivel 60 százalékra nő a társaságiadó-kedvezmény mértéke, amelyet a tárgyieszköz-beruházás céljából felhasznált kölcsönök kamatai után vehetnek igénybe. A cégek adminisztrációja is egyszerűsödik, jelentősen csökken például a konszolidált mérleg elkészítésére kötelezettek köre, illetve a bankkártyával történő fizetés esetén az éttermi költségek számla nélkül is elszámolhatók.
    Közölték azt is, hogy a gazdaság fehérítését hat pontból álló intézkedéscsomag segíti. Az üzletbezárás a fekete jövedelemszerzés legkirívóbb eseteinél alkalmazható szankció, amelyet a nyugtaadás ismételt mulasztása, az igazolatlan áru forgalmazása és a feketén foglalkoztatás mellett az idei évtől azzal a csaló vállalkozással szemben is alkalmazhat az adóhatóság, amely a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályokat súlyosan megszegi.
    Azok a cégek, amelyeknek 10 millió forintnál magasabb a köztartozásuk, kötelesek független könyvvizsgálóval ellenőriztetni mérlegüket. Ezzel az intézkedéssel talán megelőzhető az NGM szerint, hogy a cég további adótartozást halmozzon fel, hiszen ha adótartozása meghaladja a 100 millió forintot, akkor már a NAV honlapjára, az adótartozók listájára is felkerül.
    Mivel a mezőgazdaság az egyik legfertőzöttebb szektor, ezért az áfacsalások megelőzése érdekében az élő és félsertés áfájának mértéke 5 százalékra csökken. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy a gabona és az olajos magvak esetében 2018. december 31-ig továbbra is a fordított áfa szabályait kell alkalmazni, vagyis a vevőnek kell azt befizetnie az államkasszának.
    Az adók behajtásánál sokszor a lehető leggyorsabb végrehajtás az egyetlen hatékony eszköz, épp ezért a pénzügyőröknek is lehetőségük lesz az ingóvégrehajtásra. A pénzügyőrök az országban bárhol megállíthatják, és ellenőrizhetik a kamionokat. Adótartozás esetén az idén már a mélységi ellenőrzés mellett rögtön megkezdhetik az ingóvégrehajtást is. A gazdaság fehérítését szolgálja az is, hogy az adóhatóság a bizonylatok feldolgozásának logikai láncolatát is vizsgálhatja – olvasható az NGM közleményében.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top