Close

Orbán „elintézte”: vízum nélkül utazhatunk Törökországba

Törökország megszünteti a magyar állampolgárok vízumkötelezettségét – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök (képünkön jobbról) az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott megbeszélés után tartott szerdai sajtótájékoztatón, Ankarában. A két kormány jelenlévő tagjainak részvételével megtartotta alakuló ülését a magyar-török stratégiai együttműködési tanács. Ezt követően a két ország kormánytagjai és más képviselői számos megállapodást kötöttek környezetvédelmi, energetikai, biztonsági, kulturális, oktatási, erdészeti, vízügyi és vasúti szakterületeken, de kamarai, továbbá a török üzletemberek vízumszerzését könnyítő egyezmények is születtek. Közben, az eseménysorozat egyik aktusaként, Orbán Viktort az isztambuli Marmara Egyetem díszdoktorává avatták. (Forrás: MTI/AP)

 
 
Orbán Viktor megköszönte a török kabinet lépését, és jelezte, bár Magyarországnak kötelező tiszteletben tartania a schengeni vízumszabályokat, azon belül a lehető legnagyobb kedvezményt adta meg a török üzletembereknek, sportolóknak és művészeknek. Így az összes uniós tagállam közül Magyarországon van a legkedvezőbb vízumelbírálása Törökországnak – közölte.
A magyar kormányfő egyúttal megismételte, hogy Magyarország támogatja a török EU-integrációt, sőt a magyar kormány szerint az Európai Uniónak már Ankara uniós tagsága előtt meg kellene adnia Törökország állampolgárai számára a vízummentes beutazás lehetőségét. Értékelése szerint ez nem ajándék volna a közösség részéről, hanem a törökök gazdasági munkájának elismerése.
Felhívta a figyelmet arra, nemcsak Törökországnak érdeke, hogy csatlakozzon az EU-hoz, hanem az uniónak is egyre sürgetőbb érdeke a török integráció. Orbán Viktor ugyanis nem hiszi, hogy a további bővítés, a török gazdaság „befogadása” nélkül sikerülne megfordítani az EU-ban a jelenlegi gazdasági tendenciákat.
Törökország mára gazdasági nagyhatalommá vált – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a törökök elmúlt években mutatott teljesítménye azt üzeni Magyarországnak, hogy nemzeti összefogást kell építeni, és nagy célokat kell kitűzni az országnak maga elé a sikerhez.
Az a tény pedig, hogy Törökország a válság idején ért el fantasztikus fejlődést, azt az üzenetet hordozza a magyaroknak, hogy a legjobb út mindig a saját út – tette hozzá.
Orbán Viktor, akit még előző nap az isztambuli Marmara Egyetem díszdoktorává avattak bejelentette, hogy a magyar állam 150 ösztöndíjat ajánlott fel török diákoknak. A keleti nyitás politikáját firtató kérdésre a magyar kormányfő azt válaszolta: a stratégia sikeresnek nyilvánítható, hiszen a Magyarországtól keletre lévő, a világpolitikában és a világgazdaságban jelentős szerepet játszó államok mindegyikével sikerült jelentősen javítani a magyar politikai-gazdasági pozíciókat.
Recep Tayyip Erdogan a tájékoztatón a vízumkényszer eltörlése mellett megerősítette, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelenleg kétmilliárd dolláros értékét ötmilliárd dollárra szeretnék növelni. Sürgette egyúttal a gazdasági kapcsolatok sokszínűbbé tételét, kiterjesztését, majd köszönetet mondott a török EU-csatlakozás érdekében nyújtott magyar támogatásért.
A török miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy meggyőződése szerint a visegrádi együttműködés országai – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – lehetnek az egyik legfontosabb partnerei Törökországnak. 

Erdogan jelezte, hogy a magyar küldöttség törökországi látogatása alatt csaknem 30 egyezményt írtak alá a két ország képviselői.
A sajtótájékoztató előtt a két kormány jelenlévő tagjainak részvételével megtartotta alakuló ülését a magyar-török stratégiai együttműködési tanács. A testület létrehozásáról szóló nyilatkozatot a kormányfők szignálták. Erdogan szerint a tanács minőségi váltást hozhat a kapcsolatokban.
Ezt követően a két ország kormánytagjai és más képviselői számos megállapodást kötöttek. Ezek között voltak környezetvédelmi, energetikai, biztonsági, kulturális, oktatási, erdészeti, vízügyi és vasúti együttműködési megállapodások, valamint kamarai, továbbá a török üzletemberek vízumszerzését könnyítő egyezmények. 
Az esemény részeként együttműködési megállapodás született a magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a TRT, a török közszolgálati rádió és televízió között. Magyar részről a dokumentumot Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója szignálta.
Együttműködési megállapodást írt alá az MTVA, az MTI és a török Anadolu hírügynökség is. A dokumentumot magyar oldalról Szabó László Zsolt és Gazsó L. Ferenc, az MTI vezérigazgatója látta el kézjegyével.
A törökországi látogatását szerda este záró Orbán Viktort a nap folyamán Ankarában fogadta Abdullah Gül köztársasági elnök és Cemil Cicek nemzetgyűlési elnök is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top