Close

Lendvai Ildikó: Valamilyen szinten meg kell állapodni a DK-val

Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy az elmúlt két hét nem volt életük egyik legjobb periódusa, ennek ellenére úgy gondolja, hogy a demokratikus ellenzéknek nem veszett el az esélye a választásokon. Mint közölte: ez a meccs kétesélyes.

A szocialisták volt elnöke a bajai videóüggyel kapcsolatban az M1 reggeli műsorában közölte: jobb, ha egy párt maga vallja be, ha hibázott, hogy megvezették, vagy azt, hogy csapdába esett. „Balekok voltunk, ez világos, belemásztunk egy csapdába, akárki állította (…), és ez egy pártnál nagyon komoly hiba. Egy párt, aki kormányozni akar, az nyilvánvalóan ne legyen óvatlan” – mondta Lendvai.
Arra az újságírói kérdésre, hogy egy balek lehet-e Magyarország miniszterelnöke, Lendvai közölte: sokkal jobb, ha az ember életében egyszer-kétszer balek, mint ha bármikor gonosztevő. „Nem tudom, hogy ha abban a székben ültem volna, akkor ki tudtam volna-e kerülni a csapdát” – tette hozzá.
„Az MSZP követte el az óvatlanság hibáját, és elsősorban a választóinak tartozik bocsánatkéréssel” – hangoztatta a szocialista politikus.
Az elmúlt két hétben Török Zsolt, az MSZP szóvivője egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, erről Lendvai Ildikó elmondta: minden bizonnyal megvezették, mert – mint mondta – Török Zsoltot nem ismeri becstelen embernek. Lendvai hozzátette: „Ahogy hallom, Zsolt fel is ajánlotta a lemondását.”
Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Gyurcsány Ferenc áll a videóügy mögött, Lendvai közölte: ezt gyakorlott krimiolvasóként is ésszerűtlennek és lehetetlennek tartja. „Ha maga egy összeesküvést találna ki, akkor nem a saját párttagját küldené oda főszereplőnek” – érvelt a politikus.
Az MSZP volt elnöke az M1 reggeli műsorában arról is beszélt, hogy szerinte szükség van az összefogásra a DK-val. „Valamilyen szinten meg kell állapodni” – mondta. Véleménye szerint egy körzetben a baloldalról csak egy jelöltnek szabad elindulnia, s ezért felelősséggel tartozik az MSZP, a DK és az Együtt2014 is.
forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top