Close

Újabb átkelő nyílt a magyar-szlovák határon

Út köti össze hétfőtől a történelmi Abaúj két települését, Kékedet és a szlovák oldalon lévő Abaújnádasdot. A több mint kétmillió eurós (588 millió forint) beruházás átadásán Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár azt mondta: a következő hét évben megduplázódik a magyar-szlovák határon átívelő közlekedési kapcsolatok száma.

A határátkelő átadási ünnepségén a Miniszterelnökség államtitkára úgy fogalmazott, hogy mára Közép-Európa vált Európa legígéretesebb térségévé, és ebből Magyarországnak is a legtöbbet kell profitálnia. Mint mondta, ennek eléréséhez jó néhány versenyhátrányt kell még leküzdeni. Ilyen hátrány az, hogy Magyarország államhatára rendkívül ritkán átjárható, emiatt a határ az összekötés helyett inkább elválaszt. Egész térségek fejlődése látja ennek kárát – jelentette ki, megemlítve, hogy Magyarország határán átlagosan 25 kilométerenként található átkelő, miközben Nyugat-Európában akad olyan határszakasz, ahol másfél kilométerenként át lehet kelni. 
Szólt arról, hogy ezen versenyhátrány megszüntetése érdekében a kormány országos fejlesztési programot indít. Ennek keretében mintegy 130 milliárd forintból 115 közúti kapcsolat létesül. Mint mondta, Szlovákia Magyarország öt legfontosabb kereskedelmi partnereinek egyike, a határ mindkét oldalán lévő 15 kilométeres sávban összesen mintegy 900 településen több mint két millióan élnek. Új utak építése a magyar-szlovák határom éppen ezért kiemelten fontos nemzetgazdasági érdek – mondta a politikus. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök június 2-án állapodott meg szlovák kollégájával, Robert Ficóval a két ország történelmének legnagyobb közös infrastruktúra-fejlesztési programjáról, arról, hogy hét év alatt a magyar-szlovák határon megduplázódik az átkelőhelyek száma, főként uniós forrásból.
Ebben a programban a negyedik a Kéked és Abaújnádasd közötti átkelő. Korábban a Győr-Sopron-Moson megyei Dunaremeténél és a Komárom-Esztergom megyei Lábatlannál indult el a kompközlekedés, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zemplénagárdnál pedig augusztusban adták át az utat – tette hozzá. Kékedről szólva Szijjártó Péter elmondta, ugyan légvonalban a két település közötti távolság alig négy kilométer, ám eddig az ötszörösét kellett megtenni annak, aki a szomszédos községbe akart átmenni. Ez az emberi kapcsolatoknak sem tett jót, és a térség vállalkozásainak is rendkívüli nehézséget jelentett – jelentette ki az államtitkár.
A magyar-szlovák határon átívelő közlekedési kapcsolatok bővítésének legalább a fele Borsod-Abaúj-Zemplén megye 282 kilométeres határán épül meg.
A Kéked és Abaújnádasd közötti mintegy öt kilométeres út magyar szakasza a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében készült el. A több mint kétmillió eurós költségből 1,7 millió euró (500 millió forint) az uniós támogatás.
forrás: Bumm.sk/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top