Close

Kenya ismét a nemzetközi figyelem középpontjában

Újabb megrendítő események történtek Kenyában, ugyanis az al-Shabaab fegyveresei véres merényletekbe kezdtek egy Nairobiban található bevásárlóközpontban. A hírforrások alapján a terrorista szervezet szomáliai csoportjához tartozó fegyveresei gránátokat és lőfegyvereket is bevetettek a szombat óta tartó mészárlásban. A Vöröskereszt tájékoztatása alapján az áldozatok száma 62, a sérülteké pedig több mint 200 főre tehető, továbbá 63 eltűntnek nyilvánított embert keresnek a hatóságok – olvasható a Kitekintő.hu tematikus hírportálon.

Nem sokkal azt követően, hogy elfogadták a nemzetközileg is széles körben elítélt, a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépéshez szükséges törvényt Kenyában, ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába került az afrikai ország. Az elmúlt hétvégén az al-Shabaab egy 15-20 főből álló fegyveres csoportja behatolt a kenyai főváros egy népszerű és emberekkel teli bevásárlóközpontjába, majd gránátok és fegyverek bevetésével rengeteg ártatlant öltek vagy sebesítettek meg. A vérengzést követően a kenyai biztonsági erők rajtaütöttek a terrorszervezet fegyveresein, mely akció végül sikeresen végződött és a túszokat sikeresen kiszabadították. „A különleges egységeink az épületen belül vannak és ellenőrzik a helyiségeket. Úgy gondoljuk, hogy minden túszt kiszabadítottunk már, de nem szeretnénk kockáztatni” – nyilatkozta Manoah Esipisu kenyai kormányszóvivő.
A terroristák akciójában hat brit, két francia és két kanadai (köztük egy diplomata), egy kínai, két indiai, egy dél-koreai, egy dél-afrikai és egy holland állampolgár is életét vesztette. Továbbá az áldozatok között volt Uhuru Kenyatta kenyai elnök unokaöccse és annak menyasszonya is. „Ők fiatal és kedves emberek voltak, akiket személyesen is ismertem és szerettem. Sokan vesztették még el szeretteiket. Gyászoljuk őket egy nemzetként és őrizzük meg őket emlékezetünkben és imáinkban” – mondta az eseményeket követően Kenyatta. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is felszólalt a történtek után, amit gyalázatosnak nevezett, valamint teljes támogatásáról biztosította a kenyai elnököt. „Komoly fenyegetést jelentenek nem csak Afrikára, de az egész világra nézve is” – emelte ki Hassan Sheikh Mohamud, Szomália elnöke a hétfőn tartott beszédében. Obama és Mohamud mellett Ban Ki Mun, az ENSZ jelenlegi főtitkára is elítélte a kenyai erőszakos eseményeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a lehető leghatározottabban ítélte el a terrorszervezet akcióját, azonban emlékeztette Kenyát, hogy bármely tervezett válaszlépést a nemzetközi emberi jogokkal összhangban kell véghezvinnie.
Al-Shabaab vagy al-Kaida?
A két szervezet ezer szállal kötődik egymáshoz, melyet egyértelműen jelez a tavaly februári bejelentésük is, melyben hivatalossá tették az al-Shabaab és az al-Kaida együttműködését. Az aktuális terrorcselekményekért az al-Shabab vállalta a felelősséget, de valószínűleg a háttérből az al-Kaida irányította az eseményeket. „Az al-Shabaab sosem cselekszik egyedül. A merénylet valószínűleg egy nagyobb terv része volt” – nyilatkozta Amina Mohamed kenyai külügyminiszter. Továbbá hozzátette, hogy nem csak az áldozatok, de maguk az elkövetők is több országból származnak, többek között amerikaik és angolok is, így egyértelműen globális terrorizmusról van szó.
 
Változások az al-Shabaab élén
 
Szakértők véleménye alapján az al-Shabaab brutális és véres mészárlása sajnos várható volt, ugyanis néhány hónappal ezelőtt a terrorszervezeten belül komoly ellentétek alakultak ki, mely a csoport kettészakadásához vezetett. A szervezet nemzeti szárnya szétesett és átvették az irányítást az úgynevezett globális dzsihádot követők, élükön Ahmed Abdi Godaméval.
Bár Godame hatalmát elfogadták a szervezeten belül, ahhoz, hogy kellő tekintélyt szerezzen magának, szüksége volt egy nagyobb konfliktus kirobbantására, hogy ezzel letegye a névjegyét és megszilárdítsa pozícióját. Ez vezethetett a Westgate bevásárlóközpont elfoglalásához és számos ártatlan ember halálához. Ezzel Godane kétségtelenül letette a névjegyét és Afrika egyik legveszélyesebb terroristájává lépett elő, azonban ami a későbbiekre vonatkozóan sokkal fontosabb lehet a terrorizmus elleni harccal kapcsolatban, hogy a mostani események hatására várható-e változás a környező államok terrorizmus elleni politikájában.
Azzal kapcsolatban, hogy mi volt az al-Shabaab célja a mostani akcióval, további válasszal szolgálhat Hamza Mohamed, az Al Jazeera egy munkatársának személyes interjúja Sheikh Abulaziz Abu Muscabbal, a szélsőségesen iszlamista szervezet katonai akcióiért felelős szóvivőjével. 
 
Az interjú alapján az al-Shabaab terroristái részletesen megtervezték a támadást, az időpontot pedig úgy választották ki, hogy az a lehető legváratlanabb pillanatban érje a kenyai kormányt. A helyszínnel kapcsolatban Muscab kifejtette, hogy számos turista, illetve kenyai politikus jár ebbe a bevásárlóközpontba kikapcsolódni, valamint a Westgate központ tele van amerikai és zsidó üzletekkel, így a támadás helye nem is lehetett kérdéses. Az ártatlan, civil halottakkal kapcsolatban pedig Muscab szerint először inkább a kenyai kormányt kellene felelősségre vonni a szomáliai Gedo és Jubba tartományokban elkövetett civilekkel szembeni bombázások miatt. Emellett még hozzátette, hogy miután a fegyveres csoport elfoglalta a központot, szabadon engedték az összes muszlim vallású személyt.
 
Muscab véleménye szerint az al-Shabaab az egyetlen olyan szervezet, mely a szomáliaiak érdekeit védi és képes fellépni az ország ellenségeivel szemben. Muscab arra a kérdésre, miszerint a mostani mészárlással elérhető-e, hogy Kenya kivonja egységeit Szomáliából, válasz helyett a kenyai kormánynak tett egy felhívást, miszerint ha Kenya továbbra is szomáliai földön kíván harcolni, mindennapossá válhatnak az ehhez hasonló merényletek az országban, így csak a kormányon múlik, hogy lépésével melyik utat választja. Végül Muscab kitért a kenyai kormány szavahihetőségére is, melyet véleménye szerint tökéletesen jellemez az a tény, hogy Uhuru Kenyattával, az ország elnökével szemben jelenleg emberiség ellenes bűntettek elkövetése miatt folyik eljárás a Nemzetközi Büntetőbíróságon.
Szomália és Kenya kapcsolata
Kenya 2011 októbere óta megszállta Szomália déli területeit annak érdekében, hogy felszámolja az al-Shabaab terrorszervezetet és meggátolja a terrorizmus terjedését a térségben. A kenyai kormány feltételezhetően a háttérből úgy próbálja mozgatni a szálakat, hogy az számára a legjobb eredményt hozza. Ez a terrorszervezet végét és egy ütközőzóna létrehozását jelentené Szomália és Kenya között.
A kenyai kormány által 2011-ben küldött nagyjából 4000 fős egységet később hozzácsatolták az Afrikai Unió nagyobb, körülbelül 17000 fős egységéhez, mely ENSZ felhatalmazással védi a gyenge szomáliai kormányt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Afrikai Unió egységei, más néven az AMISOM csapatok bármiféle korlátozás nélkül támadhatják az al-Shabaabot. Ennek ellenére a terrorszervezet továbbra is legalább Szomália déli területeinek felét uralja, illetve gerillatámadásokkal válaszol az AMISOM akcióira. Az al-Shabaab szemében az AMISOM a betolakodó, mely akadályozza őket egy legitim iszlám állam kiépítésében. Kismayoban például általában a repülőteret támadják meg kézifegyverekkel felszerelt terroristák, melyre a kenyai hadsereg válaszképpen erőteljesebb fegyverekkel válaszol, hogy elüldözze őket.
forrás: kitekinto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top