Close

Európai Filmdíjak – Pedro Almodóvar életműdíjat kap

Az európai film hírnevét a világ filmművészetében öregbítő munkásságáért életműdíjjal ismeri el Pedro Almodóvart az Európai Filmakadémia, amely december 7-én Berlinben tartja éves díjátadó gáláját.
    Az akadémia hétfőn jelentette be erről szóló döntését.
    „Nagyon örülök a kitüntetésnek. Alapítása óta a szervezet rendkívül nagylelkű volt velem” – idézte a spanyol rendezőt az Európai Filmakadémia közleménye.
    Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéért Pedro Almodóvar 1989-ben megkapta a legjobb fiatal rendezőnek járó díjat, legutóbb pedig a Volver című alkotásáért ismerték el 2006-ban, amikor is öt Európai Filmdíjjal gazdagodott.
    Az életműdíj egyben azt jelenti, hogy a spanyol rendező lesz a berlini gála díszvendége.
    Az Európai Filmakadémiát 1988-ban Wim Wenders és Ingmar Bergman hívta életre további negyven európai filmművésszel. A szervezet díjait idén 26. alkalommal osztják ki, a jelölteket november elején ismertetik Sevillában.
    Tavaly Helen Mirren brit, előtte Mads Mikkelsen dán színész vehette át a hivatalos nevén European Achievement in World Cinema elnevezésű életműdíjat. A korábbi díjazottak között van Isabelle Huppert és Liv Ullmann is.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top