Close

Nemzetközi pályán a magyar vasút

Pénteken ér véget a müncheni Transport Logistic 2013 szakkiállítás. A június 4-7. között lezajlott nemzetközi kiállítás kiemelt jelentőségű a magyar vasúti ágazat számára, hiszen a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA) együttműködve, 9 magyar cég részvételével idén először állított közös, nemzeti standot az iparág legrangosabb nemzetközi kiállításán. A HITA és a HUNGRAIL együttműködése tette lehetővé a magyar vasúti ágazat, az ahhoz kapcsolódó fontos vállalkozások és szervezetek képviselői számára, hogy bemutatkozzanak és párbeszédet kezdeményezzenek a szektor nemzetközi szereplőivel.
A Transport Logistic Európa egyik legnagyobb vasúti szakkiállítása, az árufuvarozás szempontjából pedig a legfontosabb. A szakvásárra több, mint1800 kiállító érkezett 58 országból, valamint 52 ezer látogató vett részt 137 országból.

Ez az első alkalom, hogy az ágazat nemzeti színekben jelent meg, mellyel a Magyar Vasúti Egyesületnek kettős célja volt. Egyrészt a 9 magyar cég (a Rail Cargo Hungaria Zrt, a GYSEV Cargo Zrt., a CER Cargo Holding SE, a Magyar Logisztikai Egyesület, a Magyar Szállítmányozók és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége, az Integrail Kft., a Kanizsa Sprint Kft., a Mafracht Kft. és a Ghibli Kft.) közötti stratégiai és koordinációs kapcsolatok erősítése a magyar vasút jövőbeni fejlődése érdekében, másrészt a hazai üzleti és szakmai érdekek hangsúlyos megjelenítése és támogatása az európai vasúti piacokon, valamint az Európai Unió ágazati szervezetei előtt.

Az EU egyre szigorodó környezetvédelmi előírásai, párhuzamosan az emelkedő üzemanyagárakkal, egyre inkább előtérbe helyezik a környezet- és költségkímélő vasúti szállítmányozást. A HITA azért tulajdonít kiemelt jelentőséget a világ egyik legnagyobb logisztikai szakkiállításán való megjelenésnek, mert egy olyan ágazatban valósul meg a közös nemzeti fellépés, amelyben Magyarország valós komparatív előnyökkel rendelkezik versenytársaival szemben. Előnyeink hatékony nemzetközi kommunikációja azért elengedhetetlen, mert nagyon erős a piaci verseny ezen a területen. Többször bebizonyosodott, hogy az összehangolt piaci akciók, az eltérő vállalati szolgáltatások és kapacitások csomagban történő kiajánlása hatékonyabb, mint ha valaki egyedül indul a versenyben.

A vásár kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy bemutassuk a magyar infrastruktúra kiemelkedő jelentőségét Nyugat-Európa és a távol-keleti piacok előnyös vasúti összekötésének tekintetében – hangsúlyozta Dr. Mosóczi László, a HUNGRAIL ügyvezető elnöke. Hozzátette: „a magyar vasút dinamikus átalakítása és modernizációja annyira lendületes, a hazai vasút olyan mértékben fejlődik, hogy most vált aktuálissá a nemzetközi porondon történő bemutatkozás és közös képviselet. A magyar vasút a régióban fejlettnek számító infrastruktúra hálózatának és kedvező földrajzi helyzetének köszönhetően a jelenleginél lényegesen nagyobb szerepet képes vállalni az európai kelet-nyugati és észak-déli teher- és személyforgalomban.”

Ezen kívül stratégiailag és gazdaságilag is fontos Magyarország számára megteremteni a lehetőséget arra, hogy a párhuzamos útvonalak közül a jelenleginél többen válasszák a magyar vasúti pályát. Meghatározó feladat a keleti irányokba menő árualapok feltérképezése is. A magyar pavilon közvetlenül az orosz kiállítók szomszédságában foglalt helyet, lehetőséget biztosítva ezzel a szakmai kapcsolatok erősítésére.

A müncheni vásár kézzel fogható eredményeket is hozott. A FÁK országok felől fokozódik az érdeklődés a Magyarországon keresztüli vasúti fuvarozás iránt, így például a Kalinyingrádi Föderáció részéről is. Olaszországtól Lengyelországig jelentős árufuvarozó és logisztikai szolgáltató cégek jelentek meg, akik üzleti szempontból potenciált látnak a kiállításon résztvevő magyar cégekkel való együttműködésben. Külön érdekessége a müncheni seregszemlének, hogy jelentős árutulajdonosok is megjelentek, akik tárgyalásokat folytattak vasúti cégekkel és  logisztikai szolgáltatókkal így a MOL, a Borsodchem és a Dunaferr képviselőivel.  
A magyarországi logisztikai cégek számára kiemelkedően fontos a kikötői kapcsolatok erősítése is, így a vásár remek lehetőséget kínált arra is, hogy Konstanca, Koper és Rijeka képviselőivel is előremutató tárgyalásokat folytassanak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top