Close

Fidesz: minél többen válasszák a katát és a kivát!

A Fidesz arra biztatja az egyéni vállalkozókat és a kisebb cégeket, hogy minél többen válasszák a nekik bevezetett új adózási formát, a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) – közölte a párt szóvivője és a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz kiemelt céljának tartja, hogy a magyar gazdaságban a vezető szerep a hazai kis- és középvállalkozásoké legyen, az általuk megtermelt profit pedig maradjon is náluk – mondta Selmeczi Gabriella szóvivő.
   
Puskás Imre, a költségvetési bizottság alelnöke hangsúlyozta, a bevezetett adóváltozások éppen azt szolgálják, hogy az egyéni vállalkozók, valamint a mikro- és kisvállalkozások egyszerűbb szabályok alapján adózhassanak.
   
A kata – amelynek hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni – az éves szinten hatmillió forintnál kevesebb bevételű, legkisebb vállalkozásoknak jelent egyszerű adózási formát. Mértéke főállású kisadózók után havi 50 ezer forint – ismertette a politikus. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a befizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is.
   
A másik új adónemet, a kivát – amelybe január 15-ig lehet bejelentkezni, és amely több adónemet, így a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót is kiváltja – azok a cégek választhatják, amelyeknél a foglalkoztatottak száma a bejelentkezés adóévében nem haladja meg a 25-öt, az éves árbevétel pedig az 500 millió forintot – részletezte Puskás Imre.
   
A fideszes képviselő bízik benne, hogy az új adónemek lehetőséget teremtenek a vállalkozásoknak a munkahelyek megtartására, a fejlesztésre, és segítik a vállalkozók boldogulását.
   
Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet információi szerint – ha a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi – egyszeri kompenzációt kaphatnak év végén a nyugdíjasok, Selmeczi Gabriella azt mondta: a Fidesz társadalmi szerződést kötött a nyugdíjasokkal arra, hogy bárhogyan alakul is a gazdaság helyzete, a kormánytöbbség megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét. „Minden más olyan javaslatot, amely ennél a helyzetnél jobb, természetesen a Fidesz-frakció támogatni fog” – tette hozzá, megjegyezve: várják, lesz-e a kormánynak ilyen típusú javaslata.
   
A szóvivőt az újságírók faggatták az Együtt 2014 választói mozgalom alkotmánytervezetéről is, amelyet reagálásában Selmeczi Gabriella életveszélynek nevezett, jelezve, hogy a tervezetet a Fidesz a legradikálisabban elutasítja.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top