Close

Elhunyt Abodi Nagy Béla festőművész

Életének 95. évében elhunyt Abodi Nagy Béla neves erdélyi magyar festőművész, egyetemi tanár – tudatta fia, Nagy Géza festőművész hétfőn az MTI-vel.
Közlése szerint Abodi Nagy Bélát, a kolozsvári képzőművészeti akadémia professzorát vasárnap budapesti otthonában érte a halál. Akaratának megfelelően Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben, felesége mellett helyezik örök nyugalomra.
   
Abodi Nagy Béla 1918. július 13-án született Erdélyben, Székelyszenterzsébeten. Művészeti tanulmányait Camil Ressu osztályában, a bukaresti Academia de Belle-Artén, majd Szőnyi István tanítványaként a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Öt évig a magyar hadsereg katonája és orosz hadifogoly volt. 1949 és 1983 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezetője, festőgenerációk mestere. 2008-ig Kolozsváron, 2008-tól Budapesten élt.
   
A család közlése szerint Abodi Nagy Béla a modern magyar és a romániai képzőművészet egyik legegyetemesebb képviselője volt. Egyszerre volt jellegzetesen magyar és sajátosan erdélyi alkotó. Életműve több festői korszakot, kifejezési formarendszert hidal át és ötvöz, mégis szervesen egységes: a változatos és mindig megújuló oeuvre-ben azonnal tetten érhető Abodi Nagy Béla domináns alkotói karaktere – olvasható az összegzésben.
   
Művészi tevékenysége mellett Abodi Nagy Béla közéleti szereplőként, magyar társadalmi és szakmai szervezetek vezetőjeként (1939 után a SZEFHE alelnöke, 1990 után a Barabás Miklós Céh tiszteletbeli elnöke volt), egyetemi hallgatóként (Bukarest, Budapest), egyetemi tanárként és vezetőként, tekintélyes művészként, az írott és kimondott szó mestereként is az erdélyi magyarság megmaradásáért tevékenykedett – közölte a család.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top