Close

Megvédte a magyar adópolitikát az osztrák pénzügyminiszter

Megvédte a magyar kormánynak a bankadó fenntartására, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsának megduplázásra vonatkozó döntését Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter egy pénteki befektetői fórumon Bécsben.
Fekter kijelentette, hogy „nem helyénvaló Magyarországot ostorozni”, és egyben „érdekesnek” nevezte a magyar adópolitikát.
  
A pénzügyminiszter elmondta: idővel elválik, hogy a Magyarországon alkalmazott modell, amely alacsony jövedelemadót és magas pénzügyi tranzakciós adókat alkalmaz, inkább vonzani fogja vagy elriasztja a befektetőket.
   
Fekter azt követően beszélt, hogy osztrák banki vezetők az eseményen árulással vádolták a magyar kormányt,  amiért az visszatáncolt korábbi ígéretétől, hogy megfelezi 2013-tól a banki különadót.
   
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Bécsben találkozott az osztrák és bajor pénzügyminiszterrel, ahol jelezte, hogy a magyar kormány szándékában áll 2014-ben megfelezni a pénzügyi szolgáltatókra kivetett különadót.
   
Matolcsy György szerdán jelentette be a kormány döntését, hogy – 367 milliárd forintos költségvetési kiigazítási programjának keretében – mégsem felezik meg 2013-ban a bankokra kivetett különadót és megduplázza, két ezrelékre emelik a tranzakciós illeték kulcsát. Decemberben a kormány a Bankszövetséggel kötött megállapodásban még a bankadó fokozatos csökkentésére tett ígéretet, míg Orbán Viktor miniszterelnök egy nyári bécsi hivatalos látogatáson úgy fogalmazott, hogy elképzelhető, hogy a különadót teljes egészében kivezetik 2013-ban.
   
A nemzetgazdasági miniszter szerdán a pótlólagos intézkedéseket azzal magyarázta, hogy a két héttel korában bejelentett 397 milliárd forintos egyenlegjavító programot nem találta elégségesnek az Európai Bizottság a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány jövő évi teljesítéséhez. Matolcsy György akkor elmondta, hogy – bár nem ért egyet az unió értékelésével –  a kormánynak elszánt törekvése, hogy Magyarország lekerüljön az EU túlzottdeficit-eljárása jelentette „szégyenpadról”, és elkerülje több mint ezermilliárd forintnyi kohéziós támogatás megvonását.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top