Close

Vidnyánszky még nem döntötte el, pályázik-e a Nemzeti Színház élére

Vidnyánszky Attila még nem döntötte el, pályázik-e a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára; a debreceni Csokonai Színház igazgatója erről az MTI kérdésére beszélt kedden.
A rendező elmondta: foglalkoztatja a kérdés és segítői is vannak, akikkel összeállítanák a pályázatot, de döntése előtt több szempontot is tisztáznia kell még.
   
Korábban Vidnyánszky Attila úgy nyilatkozott, szereti Debrecent, a Csokonai Színházat, és a Nemzeti Színház ügye az egyetlen, amely miatt elgondolkodna egy esetleges váltáson.
   
„Valamikor nagyon szeretném a Nemzeti Színházat irányítani, de nem tudom, eljött-e ez az idő” – mondta az MTI-nek a debreceni színi direktor, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, aki a jövő hétre ígért ennél konkrétabb választ.
   
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn jelentette be, hogy kiírta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, a kiírás a www.kormany.hu oldalon olvasható.
   
A pályázatot azért kellett kiírnia a tárcának, mert a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert öt évre szóló mandátuma a színházi évad végén lejár – közölte az Emmi kulturális államtitkársága.
   
Alföldi Róbert az MTI megkeresésére hétfőn megerősítette azt a korábban már közölt szándékát, hogy újra pályázik a színház vezetésére.
   
Még 2010 decemberében olyan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint a debreceni Csokonai Színházat vezető Vidnyánszky Attila rendező válthatja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján, ám utóbbi maradt a posztján.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top