Close

Magyar nyelvi és irodalmi írásbelikkel folytatódnak az őszi érettségi vizsgák

A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak hétfő délelőtt az őszi érettségik; délután rajzból adnak számot tudásukról a diákok. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az őszi matúra időszakában az előzetes adatok szerint 161 helyszínen 16 398-an tesznek érettségit. Az írásbeli vizsgák október 12-étől október 29-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 7., vége november 13., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 22-30.
   
Kedden matematika és földrajz, szerdán történelem, latin és héber, csütörtökön angol és filozófia, pénteken informatika és az egyéb kisebb nyelvek vizsgái következnek. Az írásbelik második hetében a német, az olasz, a kémia, a gazdaság-, valamint belügyi ismeretek, spanyol, biológia, társadalomismeret, francia és fizika érettségiket tartják.
   
A vizsgák 244 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd. A 19 100 vizsgából 3700 vizsga emelt szintű, 15 400 pedig középszintű vizsga. Az emelt szintű vizsgák száma az elmúlt év őszi vizsgaidőszakához képest 8 százalékkal nőtt. A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat külön számolva – 100 tárgyból lesz középszintű és 40 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.
   
A jelentkezők – a megfelelő feltételek megléte esetén – ebben a vizsgaidőszakban is választhattak a hét vizsgafajta mindegyikéből, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségiből.
   
Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan az előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben. (Előrehozott érettségi vizsgát bármelyik tárgyból lehet tenni akkor, amikor az adott iskolában a vizsgára felkészítő tantárgy oktatása a helyi tanterv szerint befejeződik.) A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 9700 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 51 százaléka. Jelentős még a rendes érettségi vizsgák száma, több mint 3300 (18 százalék). A letenni kívánt javító vizsgák aránya 13 százalék, míg a szintemelő vizsgáké 10 százalék.
  
Az ismétlő érettségi vizsgák száma a 2011. október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest közép- és emelt szinten is jelentősen csökkent idén. Míg a tavalyi vizsgaidőszakban középszinten 1192, emelt szinten 595 ismétlő érettségi vizsgajelentkezést regisztráltak, addig az idei vizsgaidőszakban az ilyen típusú vizsgák száma középszinten 677, emelt szinten 442 lesz.
   
A kiegészítő érettségi vizsgák száma is csökkent az előző évi október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest. (A kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi után az érettségi bizonyítványban nem szereplő tárgyból tett vizsga.)
   
A 2011. május-júniusi érettségi vizsgaidőszak óta emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők – hívták fel a figyelmet.
   
A tájékoztatóban kitértek arra is: az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet módosítása miatt a vizsgázóknak az elégséges osztályzat eléréséhez az eddig alkalmazott 20 százalékos eredmény helyett közép- és emelt szinten is egyaránt 25 százalékot kell teljesíteniük. A több vizsgarészből álló vizsgatárgyak esetében a vizsgázónak nem 10, hanem legalább 12 százalékos eredményt kell elérnie vizsgarészenként ahhoz, hogy elégséges osztályzatot szerezhessen. A vizsgatárgyak köre és az egyes vizsgatárgyak részletes követelményei nem változtak.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top