Close

Iszapömlés – Megkezdődött a büntetőper

Megkezdődött a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper hétfő reggel a Veszprémi Törvényszéken.

Az első tárgyalási napon ismertetik a vádiratot, a vádlottakat a következő napokban hallgatják meg. Szabó Györgyi tanácsvezető bíró a tárgyalást rövid időre a hatodrendű vádlott védőjének megérkezéséig berekesztette, a tárgyaláson mind a 15 vádlott megjelent.
   
A rendkívüli sajtóérdeklődés miatt a média képviselői a tárgyalást külön teremben, kivetítőn keresztül követhetik, a fotósok és az operatőrök a tárgyalóteremben lehetnek.
   
A tárgyaláson a bíróság elutasította a kilencedrendű német állampolgárságú vádlottnak az eljárás elkülönítésére vonatkozó kérését.
   
Egyetlen vádlott sem járult hozzá, hogy kép készüljön róluk, a megjelent sértettek engedélyezték képeik megjelenését.
   
Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén.
   
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top