Close

Kásás és Benedek aláírt a Honvédba

Érdekes folyamatok tapasztalhatók a magyar vízilabdában. Amíg a bajnoki címért most már csak vidéki csapatok harcolnak, addig Budapesten szép lassan eltűnnek az élcsapatok. A Vasas ugyan még hajt az aranyra, de a Honvéd már inkább középcsapat. Most mégis sztárokkal erősít, Kásás Tamás és Benedek Tibor aláírt hozzájuk.
 

Az egykor szebb napokat látott budapesti póló haldoklik. A Vasasnak van már csak esélye a dobogóra, a Bajnokok Ligáját ellenben ő sem vállalta. Rengeteg pénzbe kerülne az indulás, ám ők inkább másra költenék a kevés pénzüket. 
A sokszoros bajnok Groupama Honvéd most szenzációs hírrel szolgált, aláírta az átigazolási lapot két háromszoros olimpiai bajnok. Kásás Tamás aki Londonban végleg befejezte a válogatottban és Benedek Tibor, aki az utóbbi időben már inkább Kemény Dénes segítőjeként tevékenykedett. Mindkettőjük az olasz bajnokságban volt érdekelt klubszinten, de úgy tűnik, a válság keresztül húzta a számításukat.
Most aláírtak a Honvédhoz, ami még koránt sem jelenti azt, hogy játszani is fognak. Ha mégis, akkor jelentősen erősödik a fővárosi csapat. Annyira, hogy még az erőviszonyok is borulhatnak. A két világklasszis minden bizonnyal a nézőszámot is megnövelné, arról nem beszélve, hogy még egy darabig élvezhetnénk a játékukat. 
Az igazi baj viszont az, hogy közel s távol nem jönnek a hozzájuk hasonló tehetségek, így még évekig bérelt helyük lehet a csapatban. A magyar vízilabdának az tenne jót, ha a fiatalok szednék le róluk a sapkát, hogy játszhassanak. Ilyesmiről nincs szó, úgyhogy csak reménykedhetünk a megújulásban.
forrás: mixonline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top