Close

Vagyontalan a mulatókirály?

Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendőrségi korrupciós botrányban bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak. A Magyar Nemzet úgy tudja, az évek óta hatályos jogszabályok erre lehetőséget adnak a fenti esetben is, a nyomozók jelenleg az értékek lefoglalásának jogi hátterét készítik elő.

Sem ingatlan, sem jelentősebb értékű ingóság nincs a nevén a Budapesten több mint negyven vendéglővel rendelkező, a rendőrségi korrupciós botrány miatt másfél hónapja letartóztatott vállalkozónak, V. Lászlónak, így az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség nem is tudta vagyonzár alá venni azokat – írta a Blikk. A lap szerint a gyanúsítotthoz köthető nagy értékű – összességében több milliárd forintot érő – házak, gépkocsik tulajdonosaiként a terhelt családtagjai vannak feltüntetve a dokumentumokban. Emlékezetes, V. László és társai őrizetbe vételekor az egyik házkutatáskor négyszázmillió forint készpénzt találtak a nyomozók az egyik irodában. A mulatótulajdonos az összegről úgy nyilatkozott, hogy a pénz az érdekeltségei napi költségeinek fedezetére szolgált.

A Magyar Nemzet rendőrségi forrásokból úgy tudja, a vizsgálatban a hatóságok szakemberei feltérképezik azokat a kapcsolati hálókat, amelyeknek alapján az említett vagyontárgyakat később zár alá vehetik majd. Hazánkban évek óta hatályos az a jogszabály, amelynek alapján a különféle értékeket akkor is le lehet foglalni a bűnszervezetek meggyanúsított tagjától, ha azok nem az ő, hanem például a családtagjai nevén vannak. A jogalkotók az Olaszországban bevett gyakorlatot vették alapul a passzus elkészítésekor, ahol az ottani nyomozó hatóságok éppen a fentihez hasonló esetek elkerülésére hozták létre a saját jogszabályukat.

Bonyolódó szálak

A Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás. A volt főtiszt védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzése.
A Hír Televízió július 17-én arról számolt be, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen

Portikék július 15-én kerültek előzetes letartóztatásba. Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelősségre vonást Portik Tamás.

Razziák

A közelmúltban a katasztrófavédelem emberei tartottak ellenőrzést Budapesten, amely több szórakozóhely bezárásához vezetett. A razziák következtében a Hajógyári-szigeten is több diszkónak lehúzták a rolóját. A szórakozóhelyek az éjszaka császáraként ismert, V. Lászlóhoz köthetők, akit a rendőri korrupciós ügyben vettek őrizetbe. Az egyik bulvárlap szerint egy korábbi „kamu” bombariadó alkalmával poloskázták be a területet.

Részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Forrás: mno.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top