Close

Pozsonyi levéltárban van az 1948-as kassai Csatáry-per bírósági döntése

 A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) pozsonyi levéltárában van annak a bírósági döntésnek az aktája, amely kimondja a háborús bűntettek elkövetésének gyanúja miatt a múlt héten Budapesten őrizetbe vett Csatáry László halálos ítéletét – közölte az intézet az MTI prágai tudósítójával csütörtökön.

 

„A Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárában található akta tartalmazza a kassai Népbíróság 1948. június 8-án hozott ítéletét is, amelyben Csatáry Lászlót bűnösnek mondták ki, és halálra ítélték. Ugyanakkor 15 évre megfosztották polgári jogaitól, és elkobozták teljes vagyonát” – állítja az intézet, amely az MTI kérésére röviden ismertette a levéltárában található, a Csatáry-ügyet érintő dokumentumokat.
   

A kassai Állami Területi Levéltárban őrzött Csatáry-aktában a bírósági ítélet eredetije hiányzik, s nincs ott egy másolat sem – ezt Balassa Zoltán, kassai történész közölte az MTI-vel a múlt héten. Balassa közlését most a szlovák belügyminisztérium megerősítette.
   

Az ÚPN dokumentációjából kiderül, hogy Csatáry 1944-ben a kassai rendőr igazgatóság „magas politikai tisztviselője és politikai tisztje” volt.
   

A bíróság szerint „a kassai rendőr igazgatóság elöljárója a nyilasok magyarországi hatalomátvétele után vallási meggyőződésük, faji eredetük, nemzeti hovatartozásuk és nézeteik miatt embereket üldözött és önkényesen őrizetbe vétetett”.
   

A pozsonyi akta tartalmazza a tanúk kihallgatásának jegyzőkönyveit, az 1948. március 16-án kiadott letartóztatási parancsot, illetve Csatáry személyleírását is.
   

A tanúvallomások szerint Csatáry „a neki alárendelt őröket arra utasította, hogy legyenek könyörtelenek a kassai gettóban és a kassai gyűjtőtáborban lévő zsidókhoz, miközben személyesen is aktívan részt vett az őrizetbe vett személyek kínzásában és megalázásában”.
   

A zsidók koncentrációs táborokba való elszállítása idején „olyan személyeket is besorolt a transzportokba, akikre a kitoloncolás nem vonatkozott, illetve fizikailag nem voltak képesek a transzport elviselésére.” A dokumentumok szerint Csatáry így „állítólag ismételten visszaélt beosztásával, és több személy halálát okozhatta”.
   

A hatályos törvényi szabályozás szerint a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézeténél működő levéltár feladata a náci Németország, a kommunista Szovjetunió, a második világháború alatti Szlovák Köztársaság, illetve a háború utáni Csehszlovákia állambiztonsági szerveinél 1939. április 18-a és 1989. december 31-e között keletkezett dokumentumok nyilvántartása, kezelése, kutatása és nyilvánosságra hozatala.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top