Close

Örömkönnyek Valenciában

Kattints a képre a teljes mérethez!Fernando Alonso klasszishoz illő futamgyőzelmet aratott az Európa Nagydíjon. Az első helyhez a vezetési tudáson és a taktikán kívül egy nagy adag szerencsére is szüksége volt a kétszeres világbajnoknak, de Alonso ismét megmutatta, hogy az idény elején lesajnált Ferrari nem csak egy-egy versenyen ütőképes. Vettel az első helyről esett ki, Hamilton néhány körrel a vége előtt kényszerült feladni a futamot, Maldonado forrófejűsége miatt. Kimi Räikkönen ismét értékes pontokat gyűjtött, idén már harmadjára állhatott fel a pódiumra. Michael Schumacher pedig megszerezte az első dobogós helyezését visszatérése óta. Alonso a közönséggel ünnepelt és meghatódott, Schumacher szintén megkönnyezte a harmadik helyét, különleges futam volt.

 
Szombaton Sebastian Vettel nagyon simán szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Hamilton és Maldonado végzett. A futamot nem zavarta meg az időjárás, a rajtnál szépen eljöttek a pilóták, túl sima volt minden. Ha itt megszólaltak azok, akik szerint unalmas a valenciai verseny, jobban tették volna, ha inkább hallgatnak. Az állóvizet Vergne és Kovalainen ütközése kavarta fel, bejött a Safety Car, Vettel előnye pedig elillant. Alonso a nagyszerű rajtjának köszönhetően hamar felzárkózott az élmezőnyhöz, féltávnál már a harmadik helyen autózott. Vettel a 29. körben feladta a versenyt, Alonso pedig megelőzte Grosjeant, a spanyol így feljött az első helyre.

A Lotus francia versenyzője szorosan Alonso mögött haladt, de a 41. körben a generátor megadta magát. Csapattársa, Räikkönen a verseny végén megelőzte a gumikkal küszködő Hamiltont, majd Schumacher is elment a brit mellett. Maldonado is megérkezett mögé és nemes egyszerűséggel kilökte Hamiltont, aki teljesen jogosan volt dühös a hibázó venezuelaira. Alonso behozta a Ferrarit az első helyre, ő volt idén az első pilóta, aki duplázni tudott. A leintés után a spanyol megállt az egyik tribünnél és hosszasan ünnepelte első helyét, melyet az interjúszobában élete legszebb győzelmének nevezett. Schumachernek is kijárt már a dobogó, hiszen ebben az idényben sok öröm még nem érte. Fernando Alonso húsz ponttal vezet Webber előtt, az ausztrál idei ötödik negyedik helyezésével megelőzte a vb-pontversenyben Hamiltont. Két hét múlva a Brit-nagydíj következik.

 
 
Európa GP, végeredmény

1.Fernando Alonso     1ó44:16.649 (57 kör)
2.Kimi Räikkönen     + 6.421
3.Michael Schumacher     + 12.639
4.Mark Webber          + 13.628

A világbajnokság állása

1.Fernando Alonso  111
2.Mark Webber          91
3.Lewis Hamilton     88
4.Sebastian Vettel     85
5.Nico Rosberg         75
6.Kimi Räikkönen     73

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top